Aki még nem tudja mit kezdjen magával ma este, az most megkapta a választ. A HGI bulik mindig jók szoktak lenni, fasza a zene, sokan vagyunk, és jó a hangulat. Tőlünk Beherit és 1nf3st3d biztosan ott lesz, és talán még én is.

Nagyteremben electroindustrial, ebm, aggrotech, electro
Kisteremben pedig gothic, dark, 80' synth pop

A beugró 400ft, és az első 30 vendég ajándék cd-t is kap. Bővebben itt.

9-én pénteken, azaz ma, lesz egy jónak hangzó ingyenes buli a Hangár Music Garden-ben. Most nézem, hogy ez sajnos Sopronban van, de hátha onnan is olvasnak minket. Szóval aki soproni, annak jó szórakozást.

Forrás: ld50

Kezdjük egy igen ütős számmal és videoklippel:

Ha ez meghozta a kedved a Faderhead-hez, akkor innen le is töltheted az új albumukat, az FH3-at. Tracklist itt.

A Melt in to your eyes, szintén nagyszerű számuk. Tessék meghallgatni.

[Az illegális mp3 letöltés bizony csúnya dolog. Ám mi nem teszünk ilyet, és nem is mi töltöttük fel, csak linkelünk rá. Ezt pedig szabad, nem visz el a rendőr. Továbbá aki jó gyerek, az megveszi az együttes eredeti cédéjét, pólóját, bögréjét, hátvakaróját, miegyéb. Legyetek jók.]

Sok koncerten megfordultam már, a legutóbbi a Funker Vogt volt.
A fiúknak sikerült elég ellentétes érzéseket kiváltaniuk a közönségből, na, de nézzük sorban!

Este körülbelül nyolc órakor érkeztünk a helyszínre, ami egy kis változtatás után a Budapesti K2 Klub lett. Hálálkodtunk, nem azért mert kényelmes pestiek vagyunk, hanem azért, mert az eredeti győri helyszín az áradások miatt víz alatt volt. Ezzel kimaradt egy izgalmas városnézés, de lesz még rá alkalmunk.

Érkezésünk után elég családias légkör fogadott, csak a szervezők, dj-k, és zenészek voltak jelen, megnézhettük a  Schyzzo.com, Impact Pulse, és a Head-less  beállását,  a Funker Vogt-éról vagy lemaradtunk, vagy nem is volt.  A második variáció sokak szerint elképzelhető, mivel ha meglett volna a beállás nem koncert előtt derült volna ki, hogy a laptoppal valami gubanc van.

Az emberek még nem nagyon jöttek, nem is tudtuk hány emberre számítsunk, de én olyan 150-re saccoltam. Terjengtek olyan pletykák, hogy már 150 elővételes jegy fogyott, amiből persze a fele sem igaz, vagyis ténylegesen 1 darab. Nem is csodálkozom ezen, szerintem sokkal több helyen elérhetővé kellett volna tenni az elővételes jegyek megvásárlását.
Például nagy bulikon, szórakozóhelyeken, így csinálták a Front242 előtt is ahol ez a módszer sikeresnek bizonyult, mivel a jegyek nagy része már elővételben elkelt. Ők többet áldoztak a reklámra (talán túl sokat is) , de a reklám ennek a bulinak is hiányzott. Egy barátom mesélte, hogy neki teljesen ki is ment a fejéből, előző este emlékeztették, végül a koncerten tiszteletét tette, na, de ennyit a reklámról.

Lassan a tíz órához közelítettünk és színpadra lépett az első fellépő zenekar a Schyzzo.com.
Az új albumukkal, a Sexshoppal koncerteztek, ami akkor jött ki öt napja. Én akkor koncerten már háromszor (kétszer Gyárban) hallottam az új anyagot ami először elég nehezen emészthető, mivel néhol túl breakbeates. Jó ritmusú zene, bár egy-két szám igazán táncolhatatlan, viszont kétségtelenül GOQ szavaival élve a stílus előremutató. Van egy különösen fülbemászó számuk. Valamelyik nap azon kaptam magam, hogy azt dudorászom. Jól sikerült, gratula érte Karesznak és Viktorkának! A koncert sajnos kb. 20 percig tartott, gondolom köszönhető ez a nem túl népes ( kb 30 fős) közönségnek, bár ne szomorkodjatok fiúk, mert lelkesek voltunk. A koncert végig nagyon tisztán és jól szólt, ez még élvezhetőbbé tette a fellépésüket. Nem tudom milyen felindulásból jött nekik az ötlet, hogy végül ők is megtapsolják a közönséget, de ettől kimondottan barátságosnak, közvetlennek tűntek. Ez 5* húzás, erre még mindig jó érzéssel gondolok vissza, ami mosolyra derít! A későbbi FV. megjelenés még jobban kiélezte azt, hogy ők kiöltöztek a „show” kedvéért. Hallottam olyan véleményeket, amelyek szerint a többi előzenekarral szemben ők jól felismerték a helyzetet, hogy nagy a csúszás, így nem kell több órás programot produkálni. Valójában én örültem volna, ha kicsit többet látok belőlük, de majd máskor, máshol! Szerintem a csúszás nem volt olyan szembetűnő, sokan ilyentájt érkeztek, mindenki örült az ismerősöknek és előszeretettel rohamozták a pultot is, aminek később érezték hátulütőit (gondolok a gyors lerészegedésre, és a koncert még nem is kezdődött a késés miatt, ezt nem kalkulálták bele)…

A következő előzenekar az Impact Pulse volt, ahol nem csak a zenét szeretik, de a tagok is szimpatikusak. Az ő koncertjük sajnos iszonyatos búgásokkal kezdődött, ami egy idő után nagyon zavaróvá vált, főleg nekem, mert a hangfalnál álltam, de ez még semmi, mert öt-tíz perc után az egész zene hirtelen leállt, mindenki nagyon meglepődött, a közönség és a zenekar három tagja egyaránt, mégis Gunheaden látszódott legjobban a megilletődés, szinte vicces fejet vágott! Elmondásukból mi is megtudtuk, hogy a hibát a laptopjukból véletlenül (vagy direkt) kihúzott tápegység okozta, ami miatt lemerül a gép. Ekkorra gyülekeztek az emberek, ezt a koncertet legalább 60-an nézték, és pár perces szünet alatt sem igazán fogyatkoztak. Később a búgások megszűntek a koncert igazán élvezetes volt véleményem szerint azért , mert ekkor az emberek még be voltak  sózva , később türelmetlenebbek, fáradtabbak voltak ami természetes. Jó számokat válogattak össze, és hála istennek nem csak 20 percet játszottak. Igazán jó kis koncert volt, bár meg merem kockáztatni, hogy az éneket még egy kicsit fel lehetne dobni. A Head-less-el kapcsolatban Viktor mondta, hogy biztos mindenki tombolni fog, csak mert ők németek. Hát nem lenne jó jósnő! Az Impact Pulse-al és a Schyzzo.com-mal kapcsolatban is az az érzésem volt, hogy kicsit mindannyiunknak szívügye, már csak azért is mert ők magyarok. Higgyétek el, büszkék vagyunk rátok!
Egyébként a két együttes között nagyon hosszú volt az átszerelés.

Szóval igen,  a Head-less…  ők már a repülőjüket is lekésték, és kénytelenek voltak autóval ide utazni szerintem már a beállásuknál is eléggé be voltak állva, de ennek ellenére ők nem viselkedtek szánalmasan. Sokakat nem is érdekelt a koncertjük, láttam viszont olyat is aki le sem tagadhatná, hogy a rajongójuk. A zenéjük számomra kicsit egyhangú, az ének pedig túl „lágy”. Az énekesnek vékonyabb a dereka, mint nekem, viszont úgy hajlongott a színpadon, mindig azt vártam, hogy felborul, de ez nem következett be. Volt, amikor eltűnt a színpadról, és a következő szám indulásakor megint kiugrott, vicces volt, igazi „showmanek”. Az utolsó két-három számról kijöttünk és azt láttuk, hogy az emberek majdnem alszanak. Amikor befejezték sokan fellélegeztek, nem azért, mert olyan borzasztóak lettek volna, hanem mert végre következhetett a várva várt esemény.

Jó félóra elteltével reménykedtünk, hogy ez megint csak egy hosszú átszerelés, de nem.
Elborzasztó volt, ha belegondoltunk, hogy valami technikai malőr miatt elmaradhat az egész Funker Vogt koncert. Először azt csiripelték a madarak, hogy valami kábel rongálódott meg, aztán viszont kiderült, hogy itt is a laptop a ludas. Kellemesen meglepődtünk és fejvesztve rohantunk be, amikor hajnali kettő óra körül megszólalt a Funker Vogt!
Az énekesnek is fülig ért a szája és végre elkezdődött amit mindenki várt. A lerövidített terem klikkekre omlott. Elől helyezkedett el a „keménymag”, akik pogóztak, kívülről üvöltötték a számok szövegeit és felugráltak a színpadra. A felugrálás és együtt éneklés először még családias hangulatot adott, de később olyan érzésem volt, hogy elszemtelenedett a közönség ezen része, és idegesítő volt, hogy csak az ismerősöket látom, nem azokat, akik miatt jöttem.
Az volt a csúcs, amikor már nem csak elölről ugrálgattak fel, hanem oldalról is felmentek a  színpadra. Hát könyörgöm mi ez? Cirkusz vagy koncert? Na de gondoltam most már ez legyen a legnagyobb gond, kárpótolt az, hogy az énekes olyan fejeket vágott, amit még Mr. Bean is megirigyelhetett volna! Közvetlennek tűntek, vidámak és mosolygósak voltak, jó számokat játszottak amik feldobták és megmozgatták a közönséget, engem is, aki a „kemény mag” mögött helyezkedett el. Azokhoz tartoztam akik nem fanatikus rajongók, de ugrálnak, tánciznak és élvezik amit látnak / hallanak. Mögöttünk olyanok álltak akik szeretik az együttest, bár azzal amit akkor nyújtottak nem voltak megelégedve. Nem mozogtak, némelyiküknek az arckifejezése is beszédes volt, elárulta véleményét. Még hátrább voltak, vagy már ki is mentek a teremből, különböző okok miatt teljesen érdektelenek (vagy fáradtak voltak, és esetleg már el is aludtak, nem érdekelte őket a koncert, vagy annyira nem voltak megelégedve). Velük a továbbiakban nem is érdemes foglalkoznunk.

Azt már megszokhattuk, hogy ilyen kaliberű koncerteket nem adnak élőben, de zavaró volt, hogy a megfelelő imitálással még csak nem is próbálkoztak. Történt ugyanis, hogy az énekes összeesett, ami ijesztő volt, de elég gyorsan felállt, és kitámolygott. Nagyon sajnáltuk őt, elképzelni sem tudtuk mi lehet a baj. Később felmerültek a drog problémák, amit szerintem nem volt helyénvaló kiteregetni, mert ők valakinek mégis csak példaképek, a másik fele meg, hogy az ő dolguk, a saját testük, és semmi közünk hozzá, nincs jogunk megmondani nekik mit hogyan csináljanak. Hiányzott az a vagány narancs fekete szintijük, na meg a negyedik tag.
A fellépőruhájuk is hagy némi kivetni valót maga után, nem ez a legfontosabb dolog, de azért nem teadélutánra jöttek. Improvizálni viszont tudnak, amikor az énekes összeesett a szintis srác rögtön elkapta a mikrofont és szórakoztatta a közönséget. Látszott rajta, hogy élvezi, hogy ő került a középpontba, de ha jól figyeltünk észrevehettük az aggodalmas oldalpillantásokat is. A „tömeg” legalább ez idő alatt sem punnyadt, és a koncert 2 perc után folytatódott egy másik pólóval az énekesen, ami nem volt sokkal szebb az előzőnél, és szegény borzasztóan izzadt. A tömeg nagyon megoszlott, ahány ember annyi vélemény.
A ráadásra már kevesen maradtunk ahol egyébként a szintis fickónak köszönhetően becsúszott egy jókora baki: elindult a Date of Expiration című szám, majd pár másodperc után a Tragic Hero-val folytatódott. Nem volt nagy tragédia, de azért elég ciki dolog. Összességében az együttes tagjai szimpatikusak voltak, nem vártam túl sokat tőlük, így nem ért nagy csalódás, szóval tőlem ez egy 10/7 produkció. Néhol egész hosszúra nyúlt átszerelések között ( pl: Schyzzo.com és I.P. között) Kraak gondoskodott a zenéről, amit most nagyon eltalált - ezek a számok ide illettek, nem voltak túl pörgősek, mégsem voltak altatóak sem. Az afterparty egy jó ütős Nitzer Ebb számmal indult, bár ennek ellenére a közel száz fős társaságból nem maradtak sokan. Dj-k közül már nem zenélt mindenki ( AndOne sem ) a létszám és a három órás csúszás miatt. Szimpatikus volt, hogy a sok gubanc ellenére a szervezők is élvezték a koncertet.

A szórakozóhelyről –K2- csak annyit mondanék, hogy egy hodály, ami aznap este a sok lezárt helység ellenére is üresnek tűnt, (bár jó volt a hangulat) túl nagy a belmagasság, olyan lelketlen hely, nincsenek, na jó csak minimálisan díszek. Rossz környéken van, és nem volt ruhatár! Az egyetlen pozitívom, hogy fekete-narancssárgára van kifestve. A pult elég gyenge, a pia drága és egész este nem tudtak visszaadni (na látjátok, hogy ilyen sem csak a Gyárban van, de ott ez a probléma megoldódik még a buli elején).
Hallottam, hogy nem egy embert át akartak verni az árakkal (de biztos véletlen volt) és azt mondták a pultosoknak sokszor nagyon koszos volt a keze. A K2-nek erre az estére 10/3 adnék. A lényeg, hogy ezért a buliért  még így is megérte lemenni.

Még annyit fűznék hozzá, hogy azért tényleg siralmas, hogy ez a műfaj csak ennyi embert érint hazánkban. Valamilyen szinten különleges érzés, hogy ebbe a közegbe tartozom, de ilyenkor amikor veszteséges a buli, kétszer is meggondolják, hogy szerveznek-e külföldi együttest a jövőben. Mi meg majd utazgathatunk több ezer km-t, ha valamit meg akarunk nézni. Siralmas jövőkép, szóval akinek ez valamennyire számít és fontos legközelebb mozgósítsa magát!

Kapcsolódó ld50 topic.

Beherit Plastic Doll

Aki most otthon ül, és ezt a bejegyzést olvassa, az szégyellje el magát, mert pont lemaradt a S.C.E.L. koncertről. Szégyellem magam én is, de nekem van rá mentségem. Viszont még mindig érdemes lemenni, mert új szerkesztőnk, BeheritPlasticDoll is fog zenélni, és a S.C.E.L. egyik tagja, Ysegrin is. Továbbá -V.e.N.- is említette hogy esetleg lenéz.

Na én meg elfogyasztom a jól megérdemelt rántottsajtomat, és azt hiszem indulok is.

Ja, a buli ingyenes.

Örömmel jelentem be, hogy kis - ám annál lustább - szerkesztői csapatunk újabb taggal bővült BeheritPlasticDoll személyében. Fogadja őt hatalmas taps, és zakatoló gépzaj. Hurá!

Külön öröm, hogy BeheritPlasticDoll tud írni is, méghozzá jól és hosszan, úgyhogy holnapra kaptok tőle Funker Vogt beszámolót. Azért nem tőlem, mert én túlságosan elfogult vagyok a Funker Vogt-tal szemben :).

Addig is hallgassatok zenét. Trú ebéem bele az arcotokba. Hihetetlenül király.
 

Igen! Igen bazmeg igen! Soha nem hittem volna, hogy egyszer élőben látni fogom őket, azt meg főleg nem hogy Magyarországon. Az első electroindustrial együttes amit megismertem. Ami azt illeti, évekig csak őket hallgattam, mert fogalmam sem volt róla, hogy ilyen stílus létezik. Hihetetlen. Gyertek! Bővebb infó az ld50-en.

 Azt hiszem az utolsó forintjaimból pedig veszek egy pólót. Csak legyen jó méret. Wargh.

Kezdtem kicsit megunni az ezerszer meghallgatott combichrist és grendel számokat, ezért kerestem pár ebm és industrial rádiót. Érdemes egyébként ezeket hallgatni, néha egész jó együtteseket ismerhetünk meg, amiket más körülmények között biztos nem találnánk meg. Itt van például a Cenobita. Elég jó anyag. Jó, a frontember kicsit vicces, testhezállóbb lenne neki a mexikói gengszterrepp, de akkor is jó.

A napokban úgy döntöttem, hogy lefordítok egy Darkwood interjút a Heathenharvest.com-ról, egyrészt személyes érdeklődésből, másrészt azért, mert talán vannak még rajtam kívül, akik szeretik őket, de lusták volnának elolvasni angolul egy interjút. Nem egészen illik az oldal arculatához, és tudom, hogy nem tökéletes fordítás, sok benne a kitekert, szinte szóról szóra fordított mondat, néhol ezzel ellentétben totál szabadfordítás szaga lett, valamint a végén az egyik befejező idézetet angolul hagytam, mert bármennyire is értem a jelentését, egyszerűen képtelen voltam értelmesen magyarra fordítani. Pár kérdést ki is hagytam, mert nem ítéltem őket aktuálisnak, vagy elég érdekesnek. Úgy vélem azonban, hogy a terjedelme így is elég nagy, és a hibái ellenére lesz, aki örülni fog neki.

Heathen Harvest: Néhány, a múltaddal kapcsolatos kérdéssel szeretném kezdeni. Olyan családban nőttél fel ahol bátorítottak a zenélésre, és a kreatív önkifejezésre?

Henryk Vogel: Nem egy tipikus művészcsalád voltunk, ahol az apa karmester, az anya meg operaénekesnő némi festői ambíciókkal, stb., de a szüleim és a nagyszüleim is tudtak népzenei hangszereken játszani, például hegedűn vagy harmonikán. Amióta az eszemet tudom, imádom az akusztikus gitár hangját. Ezért kezdtem el gitáron tanulni.

HH: Hogy érzed, mennyire befolyásolta a fejlődésedet és a kreativitásodat az, hogy a második világháború utáni Kelet-Európában nőttél fel?

HV: Nem hiszem, hogy a kommunista rendszer jó alap volt a kreativitás fejlesztésére és a zenei újításokhoz. A művészi ambíciók nem igazán voltak kívánatosak, hacsak nem szolgálták a rendszer céljait. Más részről viszont bizonyos kultúrális elemek megőrzése megszokott volt, mint például a bajtársiasság, tábortüzek, éjjeli túrák, menetelés, éneklés, atlétika, és ezek mind mind valahogy utat találtak a zenénkbe. Azonfelül amit történelem órákon tanultunk a kapitalista rendszerről és a törvényeiről, valahogy kevésbé naívvá, kissé körültekintőbbé tett minket. Én felkészült voltam, amikor a fal leomlott - nem veszek olyasmit, amire nincs szükségem, nincs TV-m, nem vagyok nátrium-glutamátfüggő, nem puffad fel a testem az édesítőszerektől, nem hiszem el a hazugságot, hogy Németország jódhiányos terület, nem vásárolok semmit a McDonald's-ból vagy a Walmart-tól, minden ruhám kimosom viselés előtt, hogy megszabaduljak a tributil tintától, ami terméketlenné teszi a férfiakat, nem szavazok a "mainstream" pártokra, nincs mobiltelefonom, el tudok igazodni egy erdőben GPS nélkül is...

Ezek a kis részletek kombinálva a meggyőződésünkkel és pogány hitünkkel egy új élethez való hozzáállást alakítanak ki, mely előbb-utóbb egy nagy változást fog előidézni - és ez természetesen nem csak egy kelet-német jelenség.

HH: Eltöltöttél egy rövid időt a hadseregnél még fiatalként. Kényelmes volt számodra a katonaszerep?

HV: Nem volt problémám a katonasággal. A fegyelem, a sportok és a katonai gyakorlatok is simán mentek. A probléma az ideológiai háttérrel volt. A Néphadseregben voltam, Németország keleti, kommunista részében. Háború esetén akár azt a parancsot is kaphattam volna, hogy a saját nagyszüleimet öljem meg, csak mert ők a fal másik, kapitalista oldalán éltek. Szerencsére ennek már vége.

HH: Mi a véleményed a katonai hierarchiáról?

HV: A hierarchikus felépítés a katonai tekintély vagy a tekintélyelv alapja és elengedhetetlen, hogy az ügyét sikerrel szolgálja. Bajtársiasság, megbízhatóság és önfegyelem: ezek mind a hierarchikus rendszerből erednek.

HH: Nehéz volt számodra a katonai engedelmesség?

HV: Semmi bajom a tekintéllyel és a fegyelemmel, kelljen akár parancsolnom, akár szolgálnom. Valójában, ha ma egy kicsit fegyelmezettebb társadalmunk lenne, sokkal jobb lenne minden. Ez nem csak a követőkre, hanem a vezetőkre is vonatkozik. Az embernek keménynek kell lennie másokkal és önmagával szemben is. A legjobb vezetési elv a Vorbildwirkung (úgy viselkedj, ahogy másoktól is elvárod, hogy viselkedjenek). Ha körbenézek, ezt az elvet sokkal inkább megtalálom a múlt hadseregeiben, mint napjaink politikájában. De mit ér egy olyan rendszer, amiben az emberek csak azért akarnak politikai vezetők lenni, hogy minél jobban megszedjék magukat - elvéve az átlagemberektől - két választás között? Hol az ügy, hol a lelkiismeret, hol van a vezetni akarás a meggazdagodás vágya helyett? Miért működik ez egy családban, és miért nem működik ez egy államban?

HH: Apád és nagyapáid is voltak katonák, és ha igen, mi volt a szerepük?

HV: Az apám a kelet-német Kampfgruppe tagja volt, a nagyapáim pedig a második világháborúban, a nyugati fronton harcoltak.

HH: Mikor, és hogyan jutott eszedbe, hogy hivatásszerűen zenélj?

HV: Nem mondanám, hogy "hivatásszerűen zenélek". Inkább szenvedélyből és függőségből szerzek, illetve veszek fel dalokat. Azért publikálom a felvételeimet, hogy elérjem az embereket, valamint, hogy finanszírozni tudjam a további felvételeket. Amint megpróbálsz a zenélésből megélni, kompromisszumokat kell kötnöd, vagy legalábbis összebarátkozni a "mainstream"-mel. Meg akartam őrizni a lehető legnagyobb művészi szabadságot. Ezenkívül kissé fárasztó dolog egész nap az eladásokkal foglalkozni, valamint kicsit tisztességtelen dolognak tartom azt, ha valaki a cselekvésről zenél, miközben ő maga nem cselekszik semmit.

Tizenkét éves koromban kezdtem el zenélni, két kazettás magnóval és a garázsban található eszközökkel. Fiatal koromban zenekarokban gitároztam, amíg rá nem ébredtem, hogy többet kell csinálni üzenet nélküli zenéknél. Mindamellett ezek az évek adták meg nekem a bátorságot a tapasztalatszerzésre, valamint a tapasztalatot és az önbizalmat ahhoz, hogy kilépjek a nézőtér elé.

HH: Hogy kerültél először kapcsolatba a neofolk műfajjal?

HV: Az akusztikus gitár iránti függőség velem született, ezt megerősítette az útkeresésem, az úttörőtáborok és a hadsereg. Addigra már volt tapasztalatom az akusztikus és az elektromos gitárban. De a neofolk színtérrel először 1993-ban találkoztam Lipcsében, ahol akkoriban éltem. Azt hiszem, akkor még kísérleti zenének hívták - a neofolk név csak később vált használatossá. Ez pont az volt, amit én is csináltam, a hangszerelés, az ideák és az esztétika. Különösen felkeltette az érdeklődésem az a röplap, amit a hely előtt osztogattak; arról szólt, hogy bizonyos okokból nem kéne résztvenni a koncerten... Azonban még négy évbe telt, mire megtaláltuk a megfelelő feltételeket és fellépőket az első élő koncertünkre, 1997 decemberére.

HH: Mi inspirált arra, hogy a "Darkwood" nevet válaszd, és milyen jelentősége van ennek számodra?

HV: "Darkwood" a szó szerinti fordítása a szülővárosomnak. Néhány ember megkérdezte tőlem, hogy miért nem a "Finsterwalde" nevet választottam. De a német szó csak egy település neve marad, ami egy kicsit kisvárosiasan és elmaradottan hangzik. Az angol szó egy kicsit több teret enged számomra az értelmezésre. Másrészről ez egy utalás a származásomra, valamint spirituális értelme is van. A sötét erdő midnannyiunk eredete, és teknokrata világunkban a visszavonulás mellett ez egyre inkább az ellenállás helye is lesz. Az ember itt gyűjt erőt a modern korunk fenyegetései ellen folyó küzdelemre. Amúgy éppen ez a fő témája a "Weltenwende" albumnak.

HH: A bemutatkozó Darkwood album az "In the Fields" volt. Ez a "Heimat & Jugend"-del és a "Flammende Welt"-tel egy trilógiát alkot, ami huszadik században történt konfliktusokra és háborúkra koncentrál. Mi inspirált arra, hogy Európára fókuszálj, és azokra a konfliktusokra, amikkel Európának kellett szembenéznie?

HV: Amikor én felnőttem, ez a konfliktus aktuális volt, a nagyszüleimen, a kelet-németországi gyerekkorom és a katonai szolgálatomon keresztül. Úgy hiszem, hogy a történelmünk ezen részének analízise különösen fontos az emberiség megértésében, és abból a célból is, hogy egy alternatív módot találjunk az életre.

HH: Az "In the Fields"-ben találhatóak fekete-fehér képek, melyeken lebombázott épületeket, valamint vas barikádokat láthatunk. Ki csinálta ezeket a képeket, és milyen fontossággal bírnak számodra?

HV: A képeket egy barátom csinálta a balti-tengeri Rügen szigetén. A romok régi Kraft durch Freude épületek, melyeket még a Harmadik Birodalomban építettek. Ezek egy olyan, hirtelen jött ideált jelképeznek, amely még a tetőpontja elérése előtt hanyatlásnak indult.

HH: Fókuszál ez a trilógia kimondottan bizonyos háborúra vagy konfliktusra?

HV: Az egész Európa Harcáról szól, név szerint az első és a második világháborúról.

HH: Ki tudnád fejteni a "Falling", a "Night" és a "The Last Gathering" című dalok jelentését?

HV: A "Falling" Németország damoklészi kardjáról, amit úgy hívnak: a Múlt. A "Night" a globálkapitalizmus ellen íródott, a "The Last Gathering" pedig, ami a dalszöveg nélkül került fel az albumra, egy fiatal férfiról szól, aki utoljára találkozik a húgával.

HH: Az "In the Fields"-et személyes vagy politikai kommentárnak szántad?

HV: Sokak szerint minden művészet politika... Másrészről, minden dal a szerző szemszögéből születik, úgyhogy valamilyen szinten személyes is. Azt hiszem, hogy a legmegfelelőbb szó a történelmi magyarázat.

HH: Az "In the Fields" dalszövegei elég általánosak, és szabadon értelmezhetőek. Ami nem tiszta, az a háborúkkal kapcsolatos nézőpont, hiszen az ember egy olyan albumot hallgat, ami több nézőpontból is megközelítheti a huszadik századi európai háborúkat. Kifejezetten német, vagy inkább univerzális perspektívájú albumnak szántad? Az "In the Fields" egészen más irányból közelítette meg a háborút, mint a legtöbb neofolk előadó. Van benne valami különös szomorúság és érzékenység, ami a háború magasztalása helyett inkább annak a mélységeibe kalauzol el. Kifejtenéd, hogy te mit akartál ezzel az albummal közölni?

HV: Nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni, megnevezve egy általános nézőpontot. Ha lenne egyszerű megoldás, akkor egyáltalán nem is lett volna szükség felvenni ezt az albumot. Míg a "Weltenwende" egy lehetséges életmódot mutat be, addig a trilógia és a "Herbstgewölk", ami a nukleáris versenyről szól, történelmi események vizsgálata, és az ezeket átélő személyek sorsán való töprengés. Minden hallgatónak meg kell találnia a saját nézőpontját, perspektíváját. Szóval ebben az értelemben univerzális.

Én valahogy nehezen tudom az érzelmeimet kifejezni a dalaimban. Az érdekes az egészben, hogy számomra olyan, mintha a dalaim rajtam keresztül íródnának. Mintha egy előző életben átélt tapasztalatok alapján, a tudatalattimból születnének. Ennek megfelelően a zene nagyon melankólikus, mintha az ember az elmúlt életébe tekintene vissza.

HH: A második album címe "Heimat & Jugend", ami magyarul "Haza és Ifjúság".  A borító alatt található szöveg szerint az ötlet akkor fogant, mikor idegen országokba utaztál. Hova utaztál és meddig? Hogy inspirálta a hazáddal és a fiatalkori tapasztalataiddal kapcsolatos gondolataidat a külföldi út? A zenét sötétként és katonásként jellemezhetnénk. Mi inspirálta ezt a hangzást?

HV: A "Heimat & Jugend" alapötlete az volt, hogy azokat az érzéseket fejezzem ki, amelyeket akkor éreztem, amikor Belgiumban és az Egyesült Államokban éltem egy darabig - de mindig a német történelemhez kapcsolódva. A dalokat Belgiumban kezdtem el felvenni. Itt sok minden emlékeztetett az első és a második világháború csatáira. Sok háborús emlékműhöz és katonai temetőhöz ellátogattam, szóval ez adha az album sötét légkörének az alapját. A borítón látható kép egy belga sírról van, az album hátoldalán lévő pedig egy német temetőnél készült.

A lemez másik felét az Egyesült Államokban vettem fel. Itt rengeteg, németekkel szembeni előítélettel találkoztam, mintha még most is a harmincas években lennénk. Másrészről, még a legintoleránsabb emberek sem értik meg azt az elutasítást, amit a hazánk iránti szeretettel és a büszkeségünkkel kapcsolatban tanusítunk, mind személyes, mind politikai szinten. Ezeket szándékoztam visszatükrözni, továbbá néhány olyan fiatalkori emlékemet, amelyek akkor éledtek fel bennem, amikor az otthontól távol éltem.

HH: A "Heimat & Jugend" észrevehetően szöveg- és énekmentes. Mindig is ez volt a célod, hogy a trilógia közepére egy tisztán instrumentális albumot tegyél?

HV: Amikor elkezdtem felvenni az albumot, még nem terveztem instrumentálisra. Csak a fentebb említett tapasztalatok és benyomások hatására lett az album ilyen. Bárminemű szöveg csak elvett volna egy dimenziót, ahelyett, hogy adott volna egyet. Minél nagyobb teret igyekeztem hagyni a személyes gondolatoknak. Valójában volt egy dal abból az időszakból, a "Der Schaffende", aminek volt dalszövege, de nem igazán fért bele az összefüggésbe, és csak elvett volna az album összetettségéből. Később egy gitárváltozata felkerült a "Weltenwende" albumra.

HH: Mint Kelet-Európában nevelkedett ember, milyen határozott különbségeket tapasztaltál Nyugat-Európában és az USA-ban?

HV: A keteli országokban néha nehéz beszerezni azokat a dolgokat, amik az élethez szükségesek, a nyugati országokban pedig minden olyasmit is megkapsz, amire semmi szükséged.

HH: Miután megtapasztaltad Amerikát és Nyugat-Európát, hogyan változtatta ez meg a kommunista Európáról alkotott véleményed?

HV: Egyáltalán nem változtatta meg a véleményem. Tudtuk, hogy a kommunista rendszer elnyomó volt, hogy küzdeni kellett, hogy a gazdaság nem volt hatékony és, hogy előbb-utóbb össze fog omlani. Az Amerikáról alkotott képem sem változott az ott tartózkodásom alatt, bár azt kell mondanom, hogy az általam gondoltnál több olyan amerikaival találkoztam, aki aggódó és kritikus volt az országával és a politikai rendszerével kapcsolatban, sok intelligens emberrel, akik tisztában voltak a problémákkal.

HH: Nyugaton sokáig azt beszélték a keleti országokról, hogy ott korlátozzák a személyi szabadságot, elnyomják az önkifejeződést. A te benyomásod is ez volt, ilyen volt felnőni Kelet-Európában?

HV: Oroszországban a kommunista diktatúra nagyon sok ember halálát okozta. Embereket börtönbe csuktak, vagy egyszerűen lelőttek, minden ok nélkül, csak, hogy terrorral fenntartsák a rendszert; másokat arra kényszerítettek, hogy hagyjanak fel könyveik kiadásával, a zeneszerzéssel, vagy arra, hogy hagyják el az országot. Szóval kétségtelenül egy elnyomó rendszerről beszélhetünk. Szerencsére Kelet-Németországban egy kicsit másképp mentek a dolgok. Azon emberek számára, akik beálltak a sorba, elég kényelmes volt az élet. Azoknak, akik nem tettek így, voltak problémái, akár börtönbe csukhatták őket, de nem tudom olyan véletlenszerű kivégzésekről, amilyenek például Sztálin alatt voltak, minden viszonylagosan megmaradt a törvényesség és a rend szintjén.

HH: Véleményed szerint a kelet-európai és a volt kommunista nemzetek inkább összhangban vannak az emberiességgel napjainkban, mint a kapitalista országok?

HV: Az összehasonlítás túl messzire menne. Mi az az emberiesség? Míg a kommunista országokban megölték az embereket az ügyért, a kapitalizmusban szabadon éhenhalhatnak. Szóval mi is az emberiesség?

HH: Hogy látod, szabadon elfogadnák a Darkwood zenéjét és témáit Kelet-Németországban akkor is, ha még mindig kommunista irányítás alatt lenne?

HV: Határozottan nem, a többértelműség miatt. A kommunista művészetnek egyértelműen rendszerbarátnak kell lennie, vagy szerelmes dalnak.

HH: Művészként féltél valaha a politikai elnyomástól a kommunista korszakban?

HV: A kommunista korszakban semmit se publikáltam, de arra emlékszem, hogy a megjelenésem igencsak idegesítette a hatóságokat - a harmincas évekbeli haj, a fekete bakancs és a bőrkabát.

HH: A trilógia utolsó albuma a "Flammende Welt", ami magyarul "Lángoló világ". Meg tudnád magyarázni az album címét?

HV: Valójában ez inkább "Ragyogó világ"-ként fordítható, mint pozitív jelentés. Erre rátesz az, hogy van egy másik értelme is. Ezzel a kettős jelentéssel is azt akartam megmutatni, hogy a rajongás és a pusztítás milyen közel állhat egymáshoz.

HH: A "Flammende Welt" összefüggésbe hozható a második világháború utáni Németországgal. A háború lezárását követő események különösen nehezek voltak a német emberek számára, hisz a nemzetüket középen kettéosztották a nyugati és az orosz erők. Kifejtenéd az eszméket és a témákat, amiket igyekeztél felfedezni az albumon keresztül?

HV: A "Flammende Welt" a háború utáni Amerikával foglalkozik, különösen a németek és Európa önbizalmára gyakorolt befolyásukkal. Következésképpen vannak rajta dalok, amik reményt adnak, illetve erőt és optimizmust fejeznek ki. A CD felébreszt egyfajta büszkeséget a kultúrális és történelmi örökségünkkel kapcsolatban, mindenféle németellenes propagandával szemben. Az embereknek egy konzervatívabb életet kéne választaniuk - törekedni a fény felé, de megtartva a régi értékeket, és megőrizve a tradíciókat. És ez igaz az USA-ban élő emberekre is - találják meg a gyökereiket, élesszék újra tradícióikat, szálljanak szembe a gazdaságon és a keresztény valláson alapuló egyenlőséggel, ne legyenek "felelős fogyasztók" vagy engedelmes keresztények, és keressék az élet értelmét.

HH: Mit gondolsz, ha Amerika nem lépett volna be, hogy legyőzzék Németországot, egész Nyugat-Európát megszállták volna a németek, illetve ez a megszállás jogos és erkölcsös lett volna?

HV: Szerintem Németország keleti és déli katasztrófája után minden eldőlt. Amerika akkor lépett be a háborúba, amikor az már eldőlt, csak, hogy kivegye a részét belőle. Különben az oroszok többet vettek volna el.

Az erkölcsösséggel kapcsolatban nem tudok válaszolni. Az erkölcsöket a győztesek írják, mint ahogy az Egyesült Államok csinálja manapság.

HH: Mik az érzéseid Németország azon próbálkozásával kapcsolatban, hogy megszállja Oroszországot?

HV: Csak egy további - provokatív - kérdéssel tudok válaszolni. Ha a németek nem támadják meg Oroszországot - lett volna Európában kommunista diktatúra? Ha Sztálin tudott a német próbálkozásokról, miért nem reagált olyan sokáig? Hogy legyen elég oka, hogy teljes erővel támadjon, és egyesítse a sok nép lakta államát? Katonailag ez nyilvánvalóan nagy hiba volt.

HH: Mik az érzéseid Németország a háborút követő kommunista Oroszország általi megszállásával kapcsolatban?

HV: Ebben a helyzetben nőttem fel, és örülök, hogy vége. De tanultam valamennyit oroszul és szeretem az orosz zenét.

HH: Mit gondolsz, Kelet-Németország számára jobb lett volna, ha a nyugat-európai nemzetek szerezték volna meg egész Németországot?

HV: Ha az oroszok szerezték volna meg egész Németországot, mi lettünk volna a haditechnikai ellátók, ha Nyugat-Európa, akkor lehet, hogy hatásosabban sikerült volna a Morgenthau-terv. De bárhogy is lett volna, ugyanúgy csak egy határvonal lettünk volna a két atomhatalom között - mint ahogy a kettéosztott Németország is volt.

HH: Ki tudnád fejteni az "At the Stake", a "Morgenthau" és az "In Ruinen" című dalokat?

HV: Az "At the Stake" egy példabeszédet fejez ki. Egy férfit mutat be, akit halálra ítélnek, mert az igazat mondja, miközben az emberek biztos távolból figyelik - névtelen, arctalan tömegként. Csak egy kisfiú fordul el ettől a kegyetlenségtől és igazságtalanságtól - és így ő tűnik az egyetlen emberi lénynek. Az instrumentális "Morgenthau" az azonos nevű tervre emlékeztet, ami Németországból újra egy agrárállamot akart csinálni. Végül a Marshall-terv mellett döntöttek, így arannyal fizették meg a lelkünket. De vannak lelkek, amiket nem lehet megvenni, és egy titkos Európa tovább él - ahogy az kifejeződik az "In Ruinen"-ben.

HH: Néhány régebbi interjúban kifejtetted a véleményed, hogy Amerika felelős azért, hogy Németországra hárította a bűnös szerepét. Hogy látod, igazságos az, hogy Németország vállaljon felelősséget, és szégyenkezzen a Holokauszt™ miatt, valamint azok miatt a politikai kivégzések miatt, amelyek a németek által megszállt területeken történtek a második világháború alatt?

HV: Mivel nem éltem abban a korban, igyekszem a lehető legobjektívebb maradni. Engem az foglalkoztat, hogy kiderítsem, mi okozza Németország önbizalomhiányát, ami - már a harmadik generációban - egy nagyon egészségtelen, az állandóan mentegetőző és képmutató államhoz vezetett. Nem akarok semmit sem hibáztatni, vagy igazolni, ami a múltban történt, de meg akarom találni a kiinduló pontot, amiből kifejlődhet egy új és egészséges nemzeti büszkeség - csak mert ez már a harmadik generáció, ami most felnő.

HH: A Föld minden népének történelmében találunk háborús bűnöket, ha elég mélyre tekintünk benne. Hogy érzed, Németország méltánytalanul viseli a stigmáját a második világháború során történt atrocitásokban játszott szerepe miatt?

HV: Ahogy mondtad, minden nemzet történelmében vannak ilyen dolgok, és nem kéne méltánosságról és méltánytalanságról beszélnünk, mivel ez szubjektív. A cél, hogy a jelenre és a jövőre fókuszáljunk, hogy túllépjünk a stigmákon - ha megérdemeltük, ha nem.

HH: A trilógia után nemrég kiadtatok egy "Herbstgewölk" című albumot. Elmagyaráznád a "Herbstgewölk" jelentését?

HV: A "Herbstgewölk" annyit jelent, hogy "Őszi Felhők". Az augusztus (45) még nyár, de rövidesen az ősz követi. Ez az "ősz" a hidegháborút jelképezi, amit a lehetséges nukleáris tél követ. Az ősz egyik jellegzetességei a felhők, ami tökéletes kapcsolatban áll a gombafelhőkkel. A kifejezést a "Menschliche Trauer" című Georg Trakl versből vettem, ezt belevettem az "Opfergang" című számba. Ez a vers az ösztönös félelmet írja le, amit egy város lakói éreznek, mielőtt valami szörnyű történne.

HH: A "Herbstgewölk" a Hiroshima és Nagasaki elleni bombázásról szól. Mi inspirált arra, hogy ezt a történelmi eseményt válaszd zenéd alapjául?

HV: Ez nem egészen igaz. Az "Orders" című dal szól Hiroshima és Nagasaki bombázásáról, a bombázópilóták szemszögéből. Ez a taktikai bombázás ellentmond Amerika önjelölt önzetlen és humanitárius megmentői szerepének. De az album maga a második világháború utolsó hónapjainak nukleáris versenyéről szól. Oroszország és Amerika nyilvánvalóan benne volt, de Németország is sokkal több figyelmet fordított erre a témára, mint azt legtöbben hinnék. Eltekintve a rakétafejlesztéstől és a nehézvízért Norvégiában folytatott katonai akcióktól, sok információ jutott napvilágra. Kérdés: mi lett volna, ha Németország építi meg először a bombát? Mi lett volna, ha Heisenberg tudta volna, hogy az urán kritikus tömege sokkal alacsonyabb a becsültnél?

HH: Nagasaki és Hiroshima bombázása volt az a katonai akció, ami egy nap alatt a legtöbb életet követelte történelmünk során. Hogy érzed, tudva, hogy a bombázás Japán kapitulálását jelentette, indokolható volt-e ekkora erő bevetése?

HV: Nem, semmiképpen. Csakúgy, mint Drezda esetében, nem volt ok arra, hogy katonai célokért ennyi civilt megöljenek.

HH: A ruandai háború, ami egy egynapos népirtássá torlódott össze, a második leghalálosabb nap az emberi történelemben, amit csak a Japán elleni atombombatámadás szárnyal túl. Miért gondolod úgy, hogy a ruandai népirtáson túlléptünk, míg az az atombomba Japán elleni bevetése történelmi mérföldkő?

HV: Úgy gondolom, a ruandai konfliktust sokkal jobban megvitatták már, mint a Japán elleni atomtámadás részleteit, amiket mindig is igyekeztek elrejteni előlünk, vagy egyszerűen csak igazoltnak tekinteni.

HH: Az atombomba használata indította el a fegyverkezési versenyt Oroszország és a keleti tömb, illetve Amerika és a nyugat-európai nemzetek között. Mik az érzéseid a fegyverkezési versennyel kapcsolatban, illetve hogyan inspirálta ez a "Herbstgewölk" zenéjét?

HV: A Harmadik Birodalom utolsó napjainak nukleáris versenye vezetett el közvetlenül a katasztrófához Japánban és a hidegháborúhoz rögtön ezután, mert az amerikaiak és az oroszok megszerezték a németek összes tudását a csodafegyverekről és az atomtudományról az archívumokból, illetve a német tudósoktól, ami végül képessé tette őket nagy hatótávolságú rakéták építésére. A sorok között felmerül a kérdés, hogy az emigrált tudósok miért működtek csak úgy együtt az amerikaiakkal (és az oroszokkal)? Természetesen ők is be akarták fejezni a háborút, de tényleg feltétlenül szükség volt azokra az atombokbákra a háború befejezéséhez? Nem látták tisztán, hogy az USA - kezében azokkal a félelmetes fegyverekkel- lesz így a következő hódító, ami még ma is igaz?

HH: Ki tudnád fejteni a "Prophecies", a "Descent" és az "Orders" című dalokat?

HV: A "Prophecies" a végső reményről és átokról szól, Norvégiáról és a nehézvízről. "Descent" a kritikus tömegről, az elvesztett versenyről és a mesterséges napról szól. Az "Orders" pedig egy lányról, aki Hiroshimában csak egy árnyékon hagyott maga után néhány lépcsőfokon.

HH: A Darkwood mindig is egyemberes projekt maradt, olykor vendégszereplőkkel. Vannak terveid a felállás bővítésére?

HV: A zenével kapcsolatos minden irányítást meg akarok tartani magamnak, ezért zenélek csak vendégzenészekkel, akik olyan hangszereken játszanak, amiken én nem tudok. Ők mindig élvezik a felvételeket velem, de még a legtürelmesebbek se bírnák ki mellettem, amíg eldöntöm végre, hogy felvegyek egy új akusztikus albumot. Néha kiadok közben kísérleti albumokat is, témától függően. Sokszor még ugyanahhoz a hangszerhez is külön zenészek lépnek fel, mivel minden ember más személyiséget ad bele a zenébe, ami etáltal gazdagodik. Persze sok tinédzser jobban kedvelné a négy fiús felállást sok-sok élő koncerttel meg poszterekkel, de ez az, amit én nem adhatok meg.

HH: Te vagy a Darkwood egyetlen zeneszerzője?

HV: Én vagyok a zenék egyedüli szerzője, továbbá a szövegeket is én írom, kivéve ha verseket használok fel. Mindig igyekszem rég elfeledett, de brilliáns verseket találni, hogy új fényt vessek a munkáikra. Az egyik általam kedvelt költő például azt magyarázza egyik versében, hogy ötven éven belül elfelejtik. Nos, nem.

HH: Hogy megy nálad a kompozíció felépítése? A zenével, a szöveggel, vagy az ötlettel kezded?

HV: Általában a zenével kezdek, néhány akkorddal, egy dallammal, ami csak úgy eszembe jut, mikor gitározom, vagy akár éjjel amolyan félálomban. Aztán megírom a dalra a szöveget. Az CD témája már mindig előre megvan.

HH: Meg tudsz nevezni néhány művészt, írót vagy zenészt, aki téged, vagy a Darkood zenéjét ihlették?

HV: Ez a kérdés mindig nehéz, hiszen olyan sokan vannak, és olyan gyakran változnak. Néhányat megnevezek azért, véletlenszerű sorrendben: Friedrich Nietzsche, Oswald Spengler, Ernst Jünger, Hermann Hesse, Otto Dix, Max Ernst, Hermann Hendrich, Gerhard Schumann, Karl Bröger és Georg Trakl.

HH: Lesz valaha lehetőségünk arra, hogy lássuk az USA-ban élőben játszani a Darkwood-ot?

HV: Fogalmam sincs. Nincs túl sok neofolk fesztivál az USA-ban, és az én időm is korlátozott. Talán egy nap, ha meglátogatok néhány amerikai zenészt, akiket Németországban ismertem meg.

HH: Végül, tudom, hogy ez egy rettentően hosszú interjú volt; van valami, amit búcsúzóul mondanál?

HV: Két idézettel búcsúznék, az egyik Németországgal, a másik a szenvedéllyel kapcsolatos:

"No nation but the German feels so much the value of all other nations, and thus is not accepted by the others, just because of this flexibility. The other nations are right: One nation that is anxious to please everybody earns disrespect." - Georg Christoph Lichtenberg

“Ha hajót akarsz építeni, ne hívj össze embereket, hogy tervezzenek, szervezzék meg a munkát, hozzanak szerszámokat, vágjanak fát, hanem keltsd fel bennük a vágyat a nagy, végtelen tenger iránt.” - Antoine de Saint-Exupéry

Hát ez valami nagyon érdekes dolog. Ebm-szerű tengerésznóták egy ogrefejű testépítőtől, fura kalapban. Ez a Rummelsnuff.

1:30-tól lesz vicces a videó.

Aki szereti az EBM-et, (ki van jelen?) annak igazi csemegével szolgálhatok most. Igazi ruszki ebm. De olyan, hogy kurvajó. Ha csak ma nem hallgattam meg hússzor... akkor... akkor rozsdásodjanak be a fogaskerekeim. Szóval itt profil, és elvileg automatikusan elindul a lejátszás: http://www.myspace.com/elektromensch

Igaz, nem industrial, de én ezen annyira röhögtem, hogy muszáj megosztanom veletek.

Elvileg a hangot tényleg a jó öreg Manson bácsi adta. Legalábbis a kommentek szerint. Nomeg, kinek van még rajta kívül ilyen hangja?

Nem is nyomják rosszul.

Igen, még csütörtökön. Azóta ígérgetem hogy majd írok róla, de nem tudom, hogy mit írjak. Most is úgy álltam neki bejegyzést gépelni, hogy igazából fogalmam sincs mit fogok írni. No de sebaj, evés közben jön meg az étvágy, ahogy a mondás tartja. Talán írás közben meg az ihlet.

Szóval az úgy nézett ki, hogy Évivel, Kingával, Verával, Lacival, és Gameboyyal megbeszéltük, hogy akkor majd ott találkozunk, mármint Dűrer kertben, és örülünk egymásnak, és lesz koncert, együtt, jól. A mondatszerkesztésbe meg ugye senki nem köt bele, elvégre költői, írói, bloggeri szabadság van.

Nos. Találkoztunk is, örültünk egymásnak, Lacit meg - aki egy  metálhárdkórharcos - Vera szépen átalakította kombikrájszt szoldzsörré, katonai festéssel, tarajjal, meg hegesztőszemüveggel. Egyébként volt egy nagyobb csapat, CC harcos kinézetű úriember a bulin, gyanítom hogy ők barbárkodtak a pogóban.

Majd' el is felejtettem, Vera hozott magával még egy szépszőkelányt, akire majd még később visszatérek, de lehet hogy nem.

Öröm volt, hogy annyi régi ismerőssel találkozhattam koncert előtt, tényleg ott volt mindenki, egyedül Zahnrad kollega, meg Gaba (TÁMADÁS!) hiányzott. De hogy kétpercenként odajött valaki hogy "szevaaasz, mivanveled, derég láttalak!" az biztos. És ez öröm. Olyan ez az industrial-ebm közösség, mint egy nagy család. Nopersze akad jópár törvénytelen, vérfertőző kapcsolatból származó gyerek is, de az mellékes :D.

Az előzenekar az Aesthetic Perfection volt, akiket bevallom eddig nem ismertem, de legalább már ezért megérte eljönni. Azon túl hogy a zenéjük igen fasza, semmitöbbet nem tudok elmondani. (kéremkapcsojjaki). Ha ezt a videót nem néztem meg az elmúlt napokban legalább ötvenszer, akkor egyszer sem. Tegyetek ti is így:

Miután az Aesthetic Perfection elhúzta a nótáját (laugh!), csend szállt a teremre. Ezérthát szépen szétszállingóztak az emberek, mindenki leült beszélgetni, iszogatni, satöbbi. Aztán bármiféle előjáték nélkül, hirtelen elkezdődött a CombiChrist koncert. Részletes beszámolót arról hogy milyen volt a koncert, itt nem fogok írni, és nem is tudok. Több szem többet lát, több fül többet hall alapon, inkább ajánlom az ld50-en az erről szóló topicot olvasgatni. Pár dolgot azért így magam is megjegyeznék. A dobosuk rohadtul jól nyomja, a baj csak az, hogy a dob talán túl erős, ami gyakran elnyomja a szintit. Tehát élőben sokkal kevésbé elektronikus a zenéjük, ami lehet hogy néhányaknak tetszik, de a többségnek azért mégse. Az énekes pedig a koncerteken is olyan elmebeteg fejeket tud vágni, mint a fotókon vagy a videoklipekben. Valami nincs rendben a srácnál az biztos. De végülis jól áll neki.

Aki nem volt itt, nagyon sajnálhatja, mert a legnagyobb kedvenceket játszották a srácok. Volt This shit will fuck you up, This is my rifle, Electrohead, Get your body beat, Sent to destroy, satöbbi. Jól összeválogatták a számokat, egyedül a Tractort hiányoltam, ami személyes kedvencem.

Volt még egy igen vicces dolog a koncert folyamán. Egy srác odaadta a telefonját az énekesnek (előtte gondolom felhívott valakit) az meg beleüvöltött valamit. Ez lol.

Ennél többet nem is igazán tudnék írni a koncertről, viszont van itt egy téma, ami megéri talán hogy egy kicsit kivesézzük. Az a szerencsétlen/érdekes helyzet állt ugyanis elő, hogy az első sorokba benyomultak azok akik NÉZNI akarták a koncertet, ezáltal a harcosok pedig középre szorultak. Ami igen sok emberáldozatot követelt. Egyébként Gaba, legközelebb tényleg gyere el, ha te nem üvöltöd hogy TÁÁÁÁMADÁÁÁS úgy már nem is az igazi a pogó. Idézném az ld50-ről tar hozzászólását:

"A koncerteken nem véletlenül alakult ki az a szokás, hogy legelöl van a tombolda - ui. így keveredik bele a legkevesebb kívülálló és így a legkönnyebb elszeparálódni az elöl ugrálóktól, ha nem akarsz belekeveredni.
Természetesen jó magyar szokás szerint ezen a koncerten is ezeket az első sorokat a tizenéves leányzók és békés barátaik foglalták el, ezáltal kiszorítva "minket", a tömeg közepre.
Ezek után, miután TI kényszerítettetek minket ezen valóban rossz pozicíóba, nektek lett volna a legkevesebb jogotok rinyálni. Beálltok a hagyományok szerinti dühöngő részbe és csodálkoztok + megsértődtök, ha egy erősen közepes lökdösődés szele véletlenül meglegyint. Áh!
Lehet, hogy furán hangzik, de nekünk is az a célunk, hogy minél kevesebb "bámészkodó" keveredjen bele, mert kihívást nem jelentenek max. akadályt, plusz a franc se akar "bántani" olyanokat, akik nem vevők rá. Mikor ennek szellemében a tömeg közepéből (ahova - ismétlem - ti kényszerítettetek minket) megpróbáltuk előreverekedni magunkat, hogy elöl legyünk és így még véletlenül se lökjük rá egymást másokra, és könnyebben el lehessen szeparálódni tőlünk, az elöl álló hisztérikus kislányhorda rinyálásába ütköztünk.
Angyali türelemmel és megértéssel gondoltuk: oké, akkor maradjanak, ha ennyire akarnak, de felhívnám a figyelmet: Egy aggrotech koncerten (tudod az egyik legagresszívabb, legbrutálisabb "techno"-stílus) direktbe beállsz előre az (elvileg) dühöngő zónába, akkor semmi jogod nincsen rinyálni, ha véletlenül kapsz 1-2 lökést, mert csakis magadnak köszönheted.
A legjobb akarattal sem tudjuk megóvni a véletlen belekeveredéstől azon kivülállókat, akik direktbe odaállnak előre: lsd "senkit nem lehet megmenteni saját akarata ellenére"."

Most attól függetlenül, hogy én is egyike voltam azoknak, akik az első sorokban "bámészkodnak", tarnak igaza van. Elöl minden koncerten dühöngő van, a színpad pedig azért magasabb legalább fél méterrel, hogy az is lásson, aki hátul áll. Továbbá egy agresszív stílusnál a zenekarnak is sokkal jobb érzés azt látni hogy az első sorokban valóban dühöngenek az emberek a zenéjükre (agresszív stílusról beszélünk) minthogy csak álldigálnak. Tehát ez elég szerencsétlenül jött most ki, viszont komoly sérülésről nem tudok. Uriemberek ezek a srácok azért mégis. Viszont Spetsnazon, ahol  viszont én is büszkén harcoltam az első sorokban, csúszkáltunk a vérben, ami mint utólag kiderült, egy darab emberből származott, akit ez nem különösebben zavart. Ellocsolta szépen azt a felesleges másfél liter vérért ami volt neki, még bocsánatot is kért amiért összekente a nadrágom, aztán kedélyesen ugrált tovább. Majd koncert végén berakták a mentőautóba és az intenzíven folytatta a bulit az EKG hangjára. Jó, nem hiszem hogy intenzívre került, mert csak elpattant egy ér a lábában. Vagy az súlyos? Én nem tudom.

Szóval valamit ki kellene találni, hogy elöl meglegyen a dühöngő, de a kisemberek is lássák a koncertet, és a lánykák is tudjanak első sorból nyálcsorgatni az énekesre. A középen dühöngő, oldalt pedig nyálcsorgatás és bámészkodás megoldáshoz mit szóltok? Vagy legyen ököljog, aztán kész.

Koncert után pedig összefutottam Cybersainttel és Celeronikussal, akiket "Heló! Felismersz ugye?" megszólalással köszöntöttem, mire ők igennel feleltek, de mint utólag kiderült, nem tudták ki vagyok. Továbbá kit érdekelt ez amit most leírtam?

Koncert után pedig a puhányok: Vera, Laci, Gameboyék, Kinga, Évi, egyből leléptek. Úgyhogy én ottmaradtam, egy hablablabla blablabla ablablabla.

Összegezve fasza volt minden, aki nem jött remélem már tízszer telesírta a kispárnáját.

Nemsokára pedig csinálunk egy kisebb filmet. Nagyon zsír lesz, majd meglátjátok. :)

 Erről talán illett volna előbb írnom, de kötve hinném, hogy akit ez kicsit is érdekel, ne tudta volna már hónapokkal ezelőtt. Igen, tényleg lesz. El sem hiszem. Combichrist. Azt hittem ahhoz, hogy láthassam őket egyszer, össze kell szednem egy zsáknyi pénzt, és kimenni a Mera Lunára, vagy valami ilyesmire. Biztos voltam benne, hogy velük Magyarországon nem fogok találkozni. És most, itt vannak. Holnap fellépnek. Ó. Most olyan arcot vágok mint azok az idióta nagyszemű anime karakterek.

Naszóval holnap Combichrist koncert.

Ja igen, amúgy akinek még nem volt hozzá szerencséje, olvassa el a Combichrist interjút amit én fordítottam le. Bizony, én nektek. With love.

Sajnos mostanában igen kevés időm volt írni, mivel éjjel-nappal az e-klubban táncoltam, D&G felsőben, hátranyalt melírozott hajjal. Najó, ez nem igaz. Pontosabban annyi igaz belőle hogy időm az tényleg nem volt.

De most pótolunk. Még február 28-án rendezték meg a Kék Yukban az Electro Heartbeat  nevű industrial / ebm bulit, amire úgy éreztük pár barátommal, hogy szinte kötelességünk elmenni. Én személy szerint az utóbbi időben nem vagyok elragadtatva a Gyáras buliktól, ezért kifejezetten örültem egy olyan industrial bulinak, amit nem ott rendeznek. Bizakodva indultunk meg tehát a Kék Yuk felé. Bizakodva, és sietve, mert azt hallottuk az első tíz megérkező Electric Heartbeat cd-t kap ajándékba. Sürgettem is a csapatot, mert biztos voltam benne hogy ez a T.A.N.K. nevezetű együttes cédéje, akiket én egyrészt zenéjük miatt, másrészt személyes okok miatt is nagyon kedvelek. A személyes okokról majd egyszer írok, örülni fogtok neki biztos.

A bulin rengeteg érdekes dolgot láttunk (erről majd később írok még) de a furcsaságok már a bejáratnál elkezdődtek. Először egy tízfős, kifejezetten szakadt, úgy is mondhatnám "trú" punk bandába futtunk bele, akik jellegzetes "neharaguggyálegykisaprópiárakéne" köszöntésükkel üdvözöltek minket, sőt, kifejezetten engem, pedig nem hiszem, hogy olyannak néztem ki, aki adni fog nekik. Majd ezután nagyszámú emóba botlottunk, és csodálkozva konstatáltuk, hogy ezek még nem haltak ki. Egyébként rájöttem miért hordják így a hajukat az emo lányok (is). Volt szerencsém közelről megfigyelni ezeket a lényeket, és bizony olyan rusnyák voltak, hogy Giger ihletet meríthetett volna az arcukból következő munkájához. Aztán igazán meglepő fordulat következett, mikor is a csapat visongó emo lány, és az óbégató trúpank banda  egymás után ment be Vörös Yukba. Félmilliós kérdés olvasóinkhoz: Milyen koncert vagy buli lehet az, ahova 13 éves emók, és tizen-huszonéves punkok is lemennek. A megfejtést kommentben várjuk.

Végülis nem sikerült az első tíz között leérnünk, így nem kaptunk cédét, de állítólag nem is az volt amire én gondoltam. Egy kevés kanapénpunnyadás után megérkezett 1nf3st3d nevű szerzőnk/hackerünk/ügyeletes geekünk is, akinek mindjárt felvázoltam egy igen ritka és kellemetlen kínhalált, amennyiben nem ír ide az elkövetkező pár napban sem semmit.

Az első órákban a kisteremben, ami elvileg a mötálrészleg volt, igen kellemes industrial számokat játszottak, úgyhogy örültünk. Sőt, leadták a Funker Vogt-tól a Red Queent is, ami igencsak meglepett, tekintve hogy az a leghosszabb és talán a leglassabb számuk. Erre idővel a selector is rájöhetett, mert pár perc után kinyomta. Remélem elkapja őt ezért a vámpír. A vámpír, aki ott volt a bulin. Róla majd később.

Nem sokkal később a nagyteremben is beindult a zene, ami kifejezetten jó volt. Végre nem kellett 4-5 hardtechno, meg hardstyle számot végigszenvednem, hogy hallhassak egy igazán fasza industrial "nótát" is. Industrialt ígértek, industrialt adtak. Korrekt! Ahogy damilaja (akit utolsó lábtörése óta nem láttunk, reméljük nem taposták halálra valamelyik koncerten) mondaná jól elbugiztunk egy ideig, majd szépen elhallgatott a zene, és megérkezett a S.C.E.L nevű magyar electro industrial együttesecske. Őszintén szólva én róluk eddig még nem hallottam, de a dobosukat volt szerencsém ismerni, aki azt állította, ők ebm-et játszanak. Ez csak fokozta örömömet, mert amúgyis úgy voltam vele, hogy engem ez a koncert érdekel. Nos, bár nem ebm-et játszottak, sokkal inkább electroindustrialt, meg kell hogy mondjam, a koncert egész jó volt. Az elején kicsit szerencsétlenkedtek a hangosítással, ami rövid úton a nagyterem szinte teljes kiürüléséhez vezetett. Ami igazán sajnálatos. Nem teljesen értem ezeket az embereket. Magyar electro industrial banda, és egyszerűen nem voltak rá kíváncsiak. Igen, valóban nem annyira fasza mint a Combichrist, vagy a God Module, de jó. És magyar! Tudjátok, kicsit kicsi, kicsit sárga, de legalább a miénk. Tehát sajnos mindössze 5-7 embernek kellett játszaniuk, ami valószínűleg nem volt nagy öröm, de ettől mi még fasza koncertet kaptunk. Aki szerint meg elfogult vagyok, annak igaza van. Zenét csinálni, koncertet tartani, nem könnyű. Nem könnyű, és ebben a műfajban nem is kifizetődő sajnos, ezért jár a tisztelet a srácoknak (és az énekesnőnek is természetesen). Az utolsó daluk egyébként a "Tavaszi szél vizet áraszt" kezdetű magyar nóta volt. Erre páran röhögni kezdtek, én pedig igen érdekes arcot vágtam, de akkor lepődtünk meg mind igazán, amikor beledörrent a basszus az énekbe, és meghallhattuk a (valószínűleg a világon első) industrial műfajban feldolgozott magyar népdalt. Ha megkapom tőlük a számot megmutatom nektek, mert igen ütős. Szóval összegezve a koncert jó volt, aki pedig ezalatt a kisteremben rázta a fejét a mötálra, az bekaphatja. Nekik is.

A koncert utána 1nf3st3d csillogó szemekkel jelentette be, hogy most -V.E.N.-  fog jönni. Ekkor még nem értettem pontosan mi a csillogás tárgya, de később gyanússá vált hogy többi nőismerősöm is csillogó szemekkel tekint rá. Bár az én szemem sokkal inkább műrasztás szájbergót lányok hatására kezd csillogni, én is megörültem -V.E.N.--nek. Valójában nem sokat tudtam róla, mindössze annyit hogy a servo.hatredben billentyűs, de már ez is elég volt ahhoz hogy bizalmat szavazzak neki.

És nem csalódtam. Gondolkodás nélkül kijelenthetem, hogy -V.E.N.- a legfaszább selector akivel eddig industrial bulin összefutottam. Minden száma telitalálat volt. Új Combichrist? Naná. Suicide Commando remixek? Még szép. Tényleg nem volt még olyan, hogy egy óra alatt egyszer se mondjam azt én, vagy valaki a társaságból, hogy "á, én leülök, ez egy szar szám". Szóval -V.E.N.- for prezident, ezentúl számomra a neve biztosíték arra hogy jó lesz a buli. Amit pedig még érdemesnek tartok vele kapcsolatban megjegyezni, az, hogy ami igazán kiemeli őt rengeteg más selector és DJ közül, hogy tisztán látszik mennyire élvezi amit csinál. Nem vigyázállásban keresgél a számok között, hanem ő is bulizik. Élvezi amit csinál, és ezt a közönség is érzi.

-V.E.N.- egyórás ipari forradalma után mindannyiunknál low battery alarmot jelzett a rendszer, ezért megcéloztuk a legközelebbi kanapét, és ledobtuk magunkat. Egyébként a nagyteremnél senki ne próbálja kényelmesen ráveti magát a kanapékra, mert kemények. Nem, nem az a süppedős, bealvós fajta amit a Gyárban megszokhattunk. Szóval óvatosan azzal a lehuppanással. A kinti kanapék keménysége miatt (bizony, nekünk nem jó ám akármi) inkább a kisteremben punnyadtunk le, ahol éppen Hozéizmus volt. Namármost Hozé az egy érdekes figura. Emlékszem hogy meglepődtem amikor először láttam. "Jé, itt van Marilyn Manson!". Már majdnem autogramot is kértem, amikor feltűnt hogy még öt másik Manson követi.

Egyébként észrevettétek hogy minden szubkultúrának megvannak a maga celebjei? A skinheadeknél ott van Erik, a punkoknál Mina, a darkosoknak pedig Hozé. Persze lehet hogy vannak az általam említetteknél ismertebb arcok is ezekben a körökben, de az biztos hogy ezek a nevek is mindenkinek mondanak valamit.

Szóval Hozéizmus volt keményen. És miközben a gótok és metálharcosok hörögve pattogtak az oszlopok között, mi Kingával úgy döntöttünk eszünk valamit. Kinga szerencsére élelemes volt, és így nem kellett négyszáz forintért szeletpizzát vennünk, hanem ehettünk... Na mit? Na szerintetek mit hozott Kinga? Na? Hát BABAPISKÓTÁT! Igen kérem, így van. Előttünk feketébe öltözött, vámpírok, hollók, meg különféle alvilági teremtmények ugráltak, miközben mi a kanapéba süppedve majszoltuk a babapiskótát. Érdekes látvány lehetett.

-V.E.N.- távoztával sajnos érezhetően esett a színvonal a nagyteremben - számomra mindenképp - ígyhát punnyadtunk. A metálos korszakunkat már rég lezártuk, ezért nem igazán tudtunk kisteremben ugrálni, pedig rengeteg jó számot nyomtak. Olyanokat amiket még kispöcs koromban imádtam. No de az az idő elmúlt. Nomegaztán, hogy lehet mondjuk Slipknotra táncolni? Ez a kérdés többünket is foglalkoztatott, de szerencsére hamarosan választ kaptunk. Egész egyszerűen. Az a lényeg hogy szard le a zenét. Meg se próbálj a zenével összhangban, netán ütemre mozogni. Miközben percenkénti 3000 leütéssel verik a dobokat, és hörögve üvöltenek a mikrofonba, te táncolj csak úgy mint valami hínár amit a lágy balatoni szellő tekerget. Ezt jópár gótlány bemutatta nekünk.

Szóval Kingával békésen eszegettük a babapiskótát a vonagló gótok erdejében, mikor egyszercsak felsikoltottam, és megpróbáltam hátrafelé menekülni a kanapéról, ami nem sikerült, tekintve hogy mögöttünk fal volt.

- Úristen mi van? - kérdezte Kinga tágra nyílt szemekkel.
- VÁMPÍR! OTT EGY KIBASZOTT VÁMPÍR!
- Jó látom. És?
- De, de ez nem ilyen pózerszar, ez tényleg vámpír, nézd a szemfogát!

Igen, valóban ott volt egy középkorú, hosszúhajú, érdekes öltözetű férfi, akinek VALÓBAN vámpírfogai voltak. Rólam tudni kell hogy gyűlölöm a vámpírokat. Fuj, nagyon. Át is mentünk a másik terembe, ahol pedig kemény buli ment. Egy darab lányka - aki már az elején megalapozta magának a hangulatot két füves cigivel - ült a sarokban átkulcsolt térdekkel, és meditált, vagy nem tudom mi. Amúgy érdekes figura volt. Néha felpörgött, akkor felállt, zúzott, aztán mint akiről leveszik a töltőt beborult a sarokba és fél óráig mozdulatlanul vegetált szépen.

Nem sokkal ezután következett a legdurvább dolog, amit valaha is industrial bulin tapasztaltam. Ezt semmi nem fogja űberelni, az egész biztos. A selector, berakott... kapaszkodjatok meg. CIGÁNYZENÉT!

Igen, tudjátok, az a csettintgetős-topogós cigánymulatós. Hát én könnyesre röhögtem magam, aztán odarángattam Lacit, akivel "Zsamó!" (ez mit jelent?) felkiáltással táncra perdültünk. Nagyon érdekes fejet vágott akihez odatáncoltunk, de sebaj, ez volt a cél.

Eztán valóban igazi punnyadás következett. Kingával és Blacksoniccal leültünk kisterem elé, és néztük a gótokat meg metálharcosokat, hogyan zúznak, és hogy életetik a Hozékultuszt. Hozé kollegája is kemény arc volt azért, egyszer beüvöltötte hogy: "Azért jöttünk hogy agyat együnk!!!!!". Bár Kinga szerint azt mondta, hogy "Azért jöttünk hogy együtt legyünk", de szerintem nincs igaza. Az én verzióm sokkal darkosabb.

Miközben már szinte félálomba süllyedtünk Corey Taylor andalító énekére, egyszercsak ott termett A vámpír! Odajött egyenesen hozzám, valamit mondott, aztán vigyorogva kivillantotta a szemfogait. Na a kurvaéletbe, ha tudtam volna hogy ez lesz hozok egy karót vagy valami. Vámpírt azt nem lehet csak úgy kiütni, mert ha eltalálod a fogát te is átváltozol. Egyik ismerősömet egyszer megharapta egy néger, azóta tud kosarazni. Tényleg. Csak megfogta a labdát, elhajította a francba, és hárompontos. Csont nélkül. Tehát vigyázni kell az ilyesmivel.

Miután elment a vámpír, Kinga idegesen fordult oda hozzám.

- Mit mondott neked??
- Mondta hogy helyes vagy.
- Mi hogy én?
- Igen.
- Úristen.
- És kérdezte a vércsoportodat is.

Már nem emlékszem pontosan hogy Kinga ezen röhögött, vagy halálsápadt arccal süppedt vissza a fotelbe, de szerintem ha nevetett, akkor biztosan tettette.

Később még ismét visszatért a vámpír, ekkor már felöltözve, hosszú, földig érő kabátban, és kemény kalapban. Ismét elvigyorodott, kivillantva hatalmas szemfogait, mondott valamit, amit megint nem értettem, pedig nagyon érdekelt volna mi az, aztán úgy érezte kezet kell fognia velem (remélem nem arról egyeztünk meg tudtomon kívül, hogy ghoulként felajánlom neki szolgálataim. Tényleg, most így utólag jutott eszembe, mekkora barom vagyok hogy kezetráztam vele. Lehet hogy tényleg valami szerződést hitelesítettem ezzel.) Majd meghajolt, és távozott.

Azt hiszem már minden említésre méltót megírtam itt, ami azon a bulin történt, leszámítva egy dolgot. Végre láttam lányt platformban táncolni. Sőt, igen jól táncolni. Élmény volt látni, hogy végre valaki nem csak ide-oda tipeg benne, hanem zúz. Na, szóval láttuk duracelllányt is. Egyébként ki volt az?

No mindegy, ez talán már sosem derül ki, mint ahogy az sem mire ráztam kezet a vámpírral, és hogy milyen koncert az ahova punkok és emók együtt mennek. Vannak ilyen rejtélyek bizony.

Összegezve, igen jó kis buli volt ez, aki kihagyta sajnálhatja, aki nem hiszi, az meg járjon utána.

Nos, megígértem hogy írok a múltkori gyáras buliról. Konkrétan a Homo Gotikus Industrialis 4.0-ról, de közben rájöttem, hogy nem igazán tudok arról mit írni. Nagyjából éjfél körül értünk le, akkor már javában ment a buli. Nem mondanám hogy kifejezetten sokan voltak, de mostanság már az is ritkaságszámba megy, ha nem kong a gyár az ürességtől egy-egy industrial bulin. A probléma pedig ebből fakad. Ugyanis az egyesek szerint DIVATOS industrial műfajra annyian kíváncsiak, hogy egy nappali méretű helységet sem töltenek meg. Ezért a szervezők kitalálták, hogy akkor játszanak több hardtechno-t meg ilyesmiket, mert azok viszonylag populárisak, és mégis kevés helyen csinálnak ilyen bulikat. Így történt az, hogy bár többen vannak mostanában a gyáras bulikon, az indusztriálos mégsem több.

- Régen volt a jó. - mesélte az egyik DJ nekünk a lépcsőházban. - Ha meghirdettük hogy Industrial buli lesz, akkor jöttek az indusztriálosok, és egész éjjel industrial ment. És mindenki jól érezte magát. Ha meghirdettük hogy gót buli lesz, akkor jöttek a gótok, és egész éjjel gót zene ment, és szintén mindenki jól érezte magát. Mostanság úgy néznek ki a bulik hogy industrial - ebm - futurepop - goth - metal - hardtechno. Ami kisterem-nagyterem felosztásban még talán működne, de úgy hogy csak nagyterem van, nagyon nem válik be. Ugyanis mit mond erre az indusztriálos? Hát lesz indusztriál, az érdekelne, de a többi szar nem. És ugyanezt mondja a goth, a metálharcos, és a hárdteknós is. A saját műfajuk érdekli őket, de a többire nem kíváncsiak, úgyhogy inkább nem mennek el.

Miért nem lehet külön tartani indusztriál és gót bulit? Jó, a szervezők biztos jobban tudják hogy mi működik meg mi nem, és főleg hogy mi hoz pénzt, ami a Gyár helyzetéből kifolyólag korántsem elhanyagolható szempont.

Én viszont úgy emlékszem 2007-ben minden indusztriál bulin rengetegen voltak. A nagyteremben alig fértünk el, a kisterem tele volt, és végig az egész lépcsőházban, és kint az udvaron is, shadowrun karakterekre emlékeztető indusztirál és ebm arcok sorakoztak. Akkor igazán fasza bulik voltak. Nem tudom pontosan mi változott azóta, és mik vezettek ezekhez a változásokhoz, de remélem sikerül helyrerakni a dolgokat.

Elvégre a Gyár az Gyár. Az nem úgy működik hogy majd megyünk máshova.

Ez egész jó zene. A Fuel Of Fire kifejezetten ajánlott.

Tudom, elmegyek én a jó francba, hogy csak ennyit írok, de most épp ennyire van időm. Aztán ha ráérek majd, írok az előző gyáras "industrial" buliról.

Február 14-én, azaz most szombaton HOMO GOTHIKUS INDUSTRIALIS 4.0 buli a Gyárban.

Mind a selectorokat mind a stílusokat elnézve igen fasza kis buli lesz ez, úgyhogy érdemes eljönni. Beugró 400 ft.

Aztán majd ha jó lesz vagy érdekes, vagy esetleg vicces, írunk is róla.

Mindig jó dolog, amikor véletlenül olyan remek zenékre találok a merevlemezemen, amiket órákon át újra és újra meghallgatok, mert nem tudok vele betelni. Ilyen ez a The Protagonist szám is.

Szintén egy jól összerakott amatőr videoklippel szolgálhatok nektek, amit ráadásul nem is akármilyen filmből vágtak össze, hanem az Acéllövedék című klasszikusból. Jó film, meg kellene néznem újra.

- Úristen, hogy tudsz te nőket és gyerekeket lelőni?
- Egyszerűen, nem kell annyival eléjük célozni.

Kevesen néznék ki belőlem, de nagyon szeretem a Star Trek sorozatokat.
Azt hiszem nem véletlenül tetszett meg ez a szám:

Sajnos csak ilyen Audiosurf-ös változatot találtam, de ez van.

2009. március 14-én KIEw koncert lesz a kékyukban. Érdemes elmenni főleg a másik fellépő miatt is, aki hazánk zenei industrial palettáját ékesíti.

Igen, a Firs Aid 4 Souls-ról beszélek :). A főként electro,industrial,ambient beállítottságú együttesbe képre kattolva lehet belehallgatni.

 És végül egy interjú Mumussal itt. Egyenlőre nem saját eredetű, de dolgozunk rajta ;)

Regisztráltunk az ld50-re bizony. A profilhoz katt a fogaskerekes animációra. (Ami persze az én személyes zsenialitásomnak köszönhetően született).

Tehát akkor ezentúl ld50-en is lehet nekünk írni. Sőt, lehet jelölgetni havernak is. Meg lehet rételni is. Hogy lehet-e egy bunker "szexi", illetve jó-e ha az, arról még jelenleg is folynak a viták. De mindenesetre rételhettek is.

Ja hogy miért regisztráltunk oda? Egész egyszerűen azért, mert az ld50 tömöríti azokat az embereket akiknek mi írunk. És így több rá az esély, hogy megtalálnak minket. Mert ugye egy bunker sosincs annyira szem előtt ;) .

A többi szerkesztőre meg rá lett szólva (így szépen magyarosan mondva) úgyhogy hamarosan fognak írni ők is. Ha meg nem, akkor meghívok helyettük egy tucat gótot, akik napi tizenöt bejegyzést hoznak létre majd, és mindegyikben lesz legalább egy kép:

- teliholdról
- farkasról
- fekete rózsáról
- denevérről
- szélben álló fekete függönyruhás gótlányról
- sznobköcsög vámpírról
- és saját ütőereit marcangoló ijedt arcú kislányról

Ja Évi, ha olvasod ezt, tudod hogy csak viccelünk. Semmi bajunk a gótokkal. Tényleg.


 

meghívlak egy sörre ha megígéred hogy nem átkozol el.

Ezt bizonyára mindenki ismeri már, de azért berakom ide. Durván nyomja a srác. Vajon Gyárban miért nem látni ilyet? Le kellene cserénünk néhány "pókhálószedegető" gótot ilyen fasza táncosokra. Hangulatosabb lenne.