A napokban úgy döntöttem, hogy lefordítok egy Darkwood interjút a Heathenharvest.com-ról, egyrészt személyes érdeklődésből, másrészt azért, mert talán vannak még rajtam kívül, akik szeretik őket, de lusták volnának elolvasni angolul egy interjút. Nem egészen illik az oldal arculatához, és tudom, hogy nem tökéletes fordítás, sok benne a kitekert, szinte szóról szóra fordított mondat, néhol ezzel ellentétben totál szabadfordítás szaga lett, valamint a végén az egyik befejező idézetet angolul hagytam, mert bármennyire is értem a jelentését, egyszerűen képtelen voltam értelmesen magyarra fordítani. Pár kérdést ki is hagytam, mert nem ítéltem őket aktuálisnak, vagy elég érdekesnek. Úgy vélem azonban, hogy a terjedelme így is elég nagy, és a hibái ellenére lesz, aki örülni fog neki.

Heathen Harvest: Néhány, a múltaddal kapcsolatos kérdéssel szeretném kezdeni. Olyan családban nőttél fel ahol bátorítottak a zenélésre, és a kreatív önkifejezésre?

Henryk Vogel: Nem egy tipikus művészcsalád voltunk, ahol az apa karmester, az anya meg operaénekesnő némi festői ambíciókkal, stb., de a szüleim és a nagyszüleim is tudtak népzenei hangszereken játszani, például hegedűn vagy harmonikán. Amióta az eszemet tudom, imádom az akusztikus gitár hangját. Ezért kezdtem el gitáron tanulni.

HH: Hogy érzed, mennyire befolyásolta a fejlődésedet és a kreativitásodat az, hogy a második világháború utáni Kelet-Európában nőttél fel?

HV: Nem hiszem, hogy a kommunista rendszer jó alap volt a kreativitás fejlesztésére és a zenei újításokhoz. A művészi ambíciók nem igazán voltak kívánatosak, hacsak nem szolgálták a rendszer céljait. Más részről viszont bizonyos kultúrális elemek megőrzése megszokott volt, mint például a bajtársiasság, tábortüzek, éjjeli túrák, menetelés, éneklés, atlétika, és ezek mind mind valahogy utat találtak a zenénkbe. Azonfelül amit történelem órákon tanultunk a kapitalista rendszerről és a törvényeiről, valahogy kevésbé naívvá, kissé körültekintőbbé tett minket. Én felkészült voltam, amikor a fal leomlott - nem veszek olyasmit, amire nincs szükségem, nincs TV-m, nem vagyok nátrium-glutamátfüggő, nem puffad fel a testem az édesítőszerektől, nem hiszem el a hazugságot, hogy Németország jódhiányos terület, nem vásárolok semmit a McDonald's-ból vagy a Walmart-tól, minden ruhám kimosom viselés előtt, hogy megszabaduljak a tributil tintától, ami terméketlenné teszi a férfiakat, nem szavazok a "mainstream" pártokra, nincs mobiltelefonom, el tudok igazodni egy erdőben GPS nélkül is...

Ezek a kis részletek kombinálva a meggyőződésünkkel és pogány hitünkkel egy új élethez való hozzáállást alakítanak ki, mely előbb-utóbb egy nagy változást fog előidézni - és ez természetesen nem csak egy kelet-német jelenség.

HH: Eltöltöttél egy rövid időt a hadseregnél még fiatalként. Kényelmes volt számodra a katonaszerep?

HV: Nem volt problémám a katonasággal. A fegyelem, a sportok és a katonai gyakorlatok is simán mentek. A probléma az ideológiai háttérrel volt. A Néphadseregben voltam, Németország keleti, kommunista részében. Háború esetén akár azt a parancsot is kaphattam volna, hogy a saját nagyszüleimet öljem meg, csak mert ők a fal másik, kapitalista oldalán éltek. Szerencsére ennek már vége.

HH: Mi a véleményed a katonai hierarchiáról?

HV: A hierarchikus felépítés a katonai tekintély vagy a tekintélyelv alapja és elengedhetetlen, hogy az ügyét sikerrel szolgálja. Bajtársiasság, megbízhatóság és önfegyelem: ezek mind a hierarchikus rendszerből erednek.

HH: Nehéz volt számodra a katonai engedelmesség?

HV: Semmi bajom a tekintéllyel és a fegyelemmel, kelljen akár parancsolnom, akár szolgálnom. Valójában, ha ma egy kicsit fegyelmezettebb társadalmunk lenne, sokkal jobb lenne minden. Ez nem csak a követőkre, hanem a vezetőkre is vonatkozik. Az embernek keménynek kell lennie másokkal és önmagával szemben is. A legjobb vezetési elv a Vorbildwirkung (úgy viselkedj, ahogy másoktól is elvárod, hogy viselkedjenek). Ha körbenézek, ezt az elvet sokkal inkább megtalálom a múlt hadseregeiben, mint napjaink politikájában. De mit ér egy olyan rendszer, amiben az emberek csak azért akarnak politikai vezetők lenni, hogy minél jobban megszedjék magukat - elvéve az átlagemberektől - két választás között? Hol az ügy, hol a lelkiismeret, hol van a vezetni akarás a meggazdagodás vágya helyett? Miért működik ez egy családban, és miért nem működik ez egy államban?

HH: Apád és nagyapáid is voltak katonák, és ha igen, mi volt a szerepük?

HV: Az apám a kelet-német Kampfgruppe tagja volt, a nagyapáim pedig a második világháborúban, a nyugati fronton harcoltak.

HH: Mikor, és hogyan jutott eszedbe, hogy hivatásszerűen zenélj?

HV: Nem mondanám, hogy "hivatásszerűen zenélek". Inkább szenvedélyből és függőségből szerzek, illetve veszek fel dalokat. Azért publikálom a felvételeimet, hogy elérjem az embereket, valamint, hogy finanszírozni tudjam a további felvételeket. Amint megpróbálsz a zenélésből megélni, kompromisszumokat kell kötnöd, vagy legalábbis összebarátkozni a "mainstream"-mel. Meg akartam őrizni a lehető legnagyobb művészi szabadságot. Ezenkívül kissé fárasztó dolog egész nap az eladásokkal foglalkozni, valamint kicsit tisztességtelen dolognak tartom azt, ha valaki a cselekvésről zenél, miközben ő maga nem cselekszik semmit.

Tizenkét éves koromban kezdtem el zenélni, két kazettás magnóval és a garázsban található eszközökkel. Fiatal koromban zenekarokban gitároztam, amíg rá nem ébredtem, hogy többet kell csinálni üzenet nélküli zenéknél. Mindamellett ezek az évek adták meg nekem a bátorságot a tapasztalatszerzésre, valamint a tapasztalatot és az önbizalmat ahhoz, hogy kilépjek a nézőtér elé.

HH: Hogy kerültél először kapcsolatba a neofolk műfajjal?

HV: Az akusztikus gitár iránti függőség velem született, ezt megerősítette az útkeresésem, az úttörőtáborok és a hadsereg. Addigra már volt tapasztalatom az akusztikus és az elektromos gitárban. De a neofolk színtérrel először 1993-ban találkoztam Lipcsében, ahol akkoriban éltem. Azt hiszem, akkor még kísérleti zenének hívták - a neofolk név csak később vált használatossá. Ez pont az volt, amit én is csináltam, a hangszerelés, az ideák és az esztétika. Különösen felkeltette az érdeklődésem az a röplap, amit a hely előtt osztogattak; arról szólt, hogy bizonyos okokból nem kéne résztvenni a koncerten... Azonban még négy évbe telt, mire megtaláltuk a megfelelő feltételeket és fellépőket az első élő koncertünkre, 1997 decemberére.

HH: Mi inspirált arra, hogy a "Darkwood" nevet válaszd, és milyen jelentősége van ennek számodra?

HV: "Darkwood" a szó szerinti fordítása a szülővárosomnak. Néhány ember megkérdezte tőlem, hogy miért nem a "Finsterwalde" nevet választottam. De a német szó csak egy település neve marad, ami egy kicsit kisvárosiasan és elmaradottan hangzik. Az angol szó egy kicsit több teret enged számomra az értelmezésre. Másrészről ez egy utalás a származásomra, valamint spirituális értelme is van. A sötét erdő midnannyiunk eredete, és teknokrata világunkban a visszavonulás mellett ez egyre inkább az ellenállás helye is lesz. Az ember itt gyűjt erőt a modern korunk fenyegetései ellen folyó küzdelemre. Amúgy éppen ez a fő témája a "Weltenwende" albumnak.

HH: A bemutatkozó Darkwood album az "In the Fields" volt. Ez a "Heimat & Jugend"-del és a "Flammende Welt"-tel egy trilógiát alkot, ami huszadik században történt konfliktusokra és háborúkra koncentrál. Mi inspirált arra, hogy Európára fókuszálj, és azokra a konfliktusokra, amikkel Európának kellett szembenéznie?

HV: Amikor én felnőttem, ez a konfliktus aktuális volt, a nagyszüleimen, a kelet-németországi gyerekkorom és a katonai szolgálatomon keresztül. Úgy hiszem, hogy a történelmünk ezen részének analízise különösen fontos az emberiség megértésében, és abból a célból is, hogy egy alternatív módot találjunk az életre.

HH: Az "In the Fields"-ben találhatóak fekete-fehér képek, melyeken lebombázott épületeket, valamint vas barikádokat láthatunk. Ki csinálta ezeket a képeket, és milyen fontossággal bírnak számodra?

HV: A képeket egy barátom csinálta a balti-tengeri Rügen szigetén. A romok régi Kraft durch Freude épületek, melyeket még a Harmadik Birodalomban építettek. Ezek egy olyan, hirtelen jött ideált jelképeznek, amely még a tetőpontja elérése előtt hanyatlásnak indult.

HH: Fókuszál ez a trilógia kimondottan bizonyos háborúra vagy konfliktusra?

HV: Az egész Európa Harcáról szól, név szerint az első és a második világháborúról.

HH: Ki tudnád fejteni a "Falling", a "Night" és a "The Last Gathering" című dalok jelentését?

HV: A "Falling" Németország damoklészi kardjáról, amit úgy hívnak: a Múlt. A "Night" a globálkapitalizmus ellen íródott, a "The Last Gathering" pedig, ami a dalszöveg nélkül került fel az albumra, egy fiatal férfiról szól, aki utoljára találkozik a húgával.

HH: Az "In the Fields"-et személyes vagy politikai kommentárnak szántad?

HV: Sokak szerint minden művészet politika... Másrészről, minden dal a szerző szemszögéből születik, úgyhogy valamilyen szinten személyes is. Azt hiszem, hogy a legmegfelelőbb szó a történelmi magyarázat.

HH: Az "In the Fields" dalszövegei elég általánosak, és szabadon értelmezhetőek. Ami nem tiszta, az a háborúkkal kapcsolatos nézőpont, hiszen az ember egy olyan albumot hallgat, ami több nézőpontból is megközelítheti a huszadik századi európai háborúkat. Kifejezetten német, vagy inkább univerzális perspektívájú albumnak szántad? Az "In the Fields" egészen más irányból közelítette meg a háborút, mint a legtöbb neofolk előadó. Van benne valami különös szomorúság és érzékenység, ami a háború magasztalása helyett inkább annak a mélységeibe kalauzol el. Kifejtenéd, hogy te mit akartál ezzel az albummal közölni?

HV: Nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni, megnevezve egy általános nézőpontot. Ha lenne egyszerű megoldás, akkor egyáltalán nem is lett volna szükség felvenni ezt az albumot. Míg a "Weltenwende" egy lehetséges életmódot mutat be, addig a trilógia és a "Herbstgewölk", ami a nukleáris versenyről szól, történelmi események vizsgálata, és az ezeket átélő személyek sorsán való töprengés. Minden hallgatónak meg kell találnia a saját nézőpontját, perspektíváját. Szóval ebben az értelemben univerzális.

Én valahogy nehezen tudom az érzelmeimet kifejezni a dalaimban. Az érdekes az egészben, hogy számomra olyan, mintha a dalaim rajtam keresztül íródnának. Mintha egy előző életben átélt tapasztalatok alapján, a tudatalattimból születnének. Ennek megfelelően a zene nagyon melankólikus, mintha az ember az elmúlt életébe tekintene vissza.

HH: A második album címe "Heimat & Jugend", ami magyarul "Haza és Ifjúság".  A borító alatt található szöveg szerint az ötlet akkor fogant, mikor idegen országokba utaztál. Hova utaztál és meddig? Hogy inspirálta a hazáddal és a fiatalkori tapasztalataiddal kapcsolatos gondolataidat a külföldi út? A zenét sötétként és katonásként jellemezhetnénk. Mi inspirálta ezt a hangzást?

HV: A "Heimat & Jugend" alapötlete az volt, hogy azokat az érzéseket fejezzem ki, amelyeket akkor éreztem, amikor Belgiumban és az Egyesült Államokban éltem egy darabig - de mindig a német történelemhez kapcsolódva. A dalokat Belgiumban kezdtem el felvenni. Itt sok minden emlékeztetett az első és a második világháború csatáira. Sok háborús emlékműhöz és katonai temetőhöz ellátogattam, szóval ez adha az album sötét légkörének az alapját. A borítón látható kép egy belga sírról van, az album hátoldalán lévő pedig egy német temetőnél készült.

A lemez másik felét az Egyesült Államokban vettem fel. Itt rengeteg, németekkel szembeni előítélettel találkoztam, mintha még most is a harmincas években lennénk. Másrészről, még a legintoleránsabb emberek sem értik meg azt az elutasítást, amit a hazánk iránti szeretettel és a büszkeségünkkel kapcsolatban tanusítunk, mind személyes, mind politikai szinten. Ezeket szándékoztam visszatükrözni, továbbá néhány olyan fiatalkori emlékemet, amelyek akkor éledtek fel bennem, amikor az otthontól távol éltem.

HH: A "Heimat & Jugend" észrevehetően szöveg- és énekmentes. Mindig is ez volt a célod, hogy a trilógia közepére egy tisztán instrumentális albumot tegyél?

HV: Amikor elkezdtem felvenni az albumot, még nem terveztem instrumentálisra. Csak a fentebb említett tapasztalatok és benyomások hatására lett az album ilyen. Bárminemű szöveg csak elvett volna egy dimenziót, ahelyett, hogy adott volna egyet. Minél nagyobb teret igyekeztem hagyni a személyes gondolatoknak. Valójában volt egy dal abból az időszakból, a "Der Schaffende", aminek volt dalszövege, de nem igazán fért bele az összefüggésbe, és csak elvett volna az album összetettségéből. Később egy gitárváltozata felkerült a "Weltenwende" albumra.

HH: Mint Kelet-Európában nevelkedett ember, milyen határozott különbségeket tapasztaltál Nyugat-Európában és az USA-ban?

HV: A keteli országokban néha nehéz beszerezni azokat a dolgokat, amik az élethez szükségesek, a nyugati országokban pedig minden olyasmit is megkapsz, amire semmi szükséged.

HH: Miután megtapasztaltad Amerikát és Nyugat-Európát, hogyan változtatta ez meg a kommunista Európáról alkotott véleményed?

HV: Egyáltalán nem változtatta meg a véleményem. Tudtuk, hogy a kommunista rendszer elnyomó volt, hogy küzdeni kellett, hogy a gazdaság nem volt hatékony és, hogy előbb-utóbb össze fog omlani. Az Amerikáról alkotott képem sem változott az ott tartózkodásom alatt, bár azt kell mondanom, hogy az általam gondoltnál több olyan amerikaival találkoztam, aki aggódó és kritikus volt az országával és a politikai rendszerével kapcsolatban, sok intelligens emberrel, akik tisztában voltak a problémákkal.

HH: Nyugaton sokáig azt beszélték a keleti országokról, hogy ott korlátozzák a személyi szabadságot, elnyomják az önkifejeződést. A te benyomásod is ez volt, ilyen volt felnőni Kelet-Európában?

HV: Oroszországban a kommunista diktatúra nagyon sok ember halálát okozta. Embereket börtönbe csuktak, vagy egyszerűen lelőttek, minden ok nélkül, csak, hogy terrorral fenntartsák a rendszert; másokat arra kényszerítettek, hogy hagyjanak fel könyveik kiadásával, a zeneszerzéssel, vagy arra, hogy hagyják el az országot. Szóval kétségtelenül egy elnyomó rendszerről beszélhetünk. Szerencsére Kelet-Németországban egy kicsit másképp mentek a dolgok. Azon emberek számára, akik beálltak a sorba, elég kényelmes volt az élet. Azoknak, akik nem tettek így, voltak problémái, akár börtönbe csukhatták őket, de nem tudom olyan véletlenszerű kivégzésekről, amilyenek például Sztálin alatt voltak, minden viszonylagosan megmaradt a törvényesség és a rend szintjén.

HH: Véleményed szerint a kelet-európai és a volt kommunista nemzetek inkább összhangban vannak az emberiességgel napjainkban, mint a kapitalista országok?

HV: Az összehasonlítás túl messzire menne. Mi az az emberiesség? Míg a kommunista országokban megölték az embereket az ügyért, a kapitalizmusban szabadon éhenhalhatnak. Szóval mi is az emberiesség?

HH: Hogy látod, szabadon elfogadnák a Darkwood zenéjét és témáit Kelet-Németországban akkor is, ha még mindig kommunista irányítás alatt lenne?

HV: Határozottan nem, a többértelműség miatt. A kommunista művészetnek egyértelműen rendszerbarátnak kell lennie, vagy szerelmes dalnak.

HH: Művészként féltél valaha a politikai elnyomástól a kommunista korszakban?

HV: A kommunista korszakban semmit se publikáltam, de arra emlékszem, hogy a megjelenésem igencsak idegesítette a hatóságokat - a harmincas évekbeli haj, a fekete bakancs és a bőrkabát.

HH: A trilógia utolsó albuma a "Flammende Welt", ami magyarul "Lángoló világ". Meg tudnád magyarázni az album címét?

HV: Valójában ez inkább "Ragyogó világ"-ként fordítható, mint pozitív jelentés. Erre rátesz az, hogy van egy másik értelme is. Ezzel a kettős jelentéssel is azt akartam megmutatni, hogy a rajongás és a pusztítás milyen közel állhat egymáshoz.

HH: A "Flammende Welt" összefüggésbe hozható a második világháború utáni Németországgal. A háború lezárását követő események különösen nehezek voltak a német emberek számára, hisz a nemzetüket középen kettéosztották a nyugati és az orosz erők. Kifejtenéd az eszméket és a témákat, amiket igyekeztél felfedezni az albumon keresztül?

HV: A "Flammende Welt" a háború utáni Amerikával foglalkozik, különösen a németek és Európa önbizalmára gyakorolt befolyásukkal. Következésképpen vannak rajta dalok, amik reményt adnak, illetve erőt és optimizmust fejeznek ki. A CD felébreszt egyfajta büszkeséget a kultúrális és történelmi örökségünkkel kapcsolatban, mindenféle németellenes propagandával szemben. Az embereknek egy konzervatívabb életet kéne választaniuk - törekedni a fény felé, de megtartva a régi értékeket, és megőrizve a tradíciókat. És ez igaz az USA-ban élő emberekre is - találják meg a gyökereiket, élesszék újra tradícióikat, szálljanak szembe a gazdaságon és a keresztény valláson alapuló egyenlőséggel, ne legyenek "felelős fogyasztók" vagy engedelmes keresztények, és keressék az élet értelmét.

HH: Mit gondolsz, ha Amerika nem lépett volna be, hogy legyőzzék Németországot, egész Nyugat-Európát megszállták volna a németek, illetve ez a megszállás jogos és erkölcsös lett volna?

HV: Szerintem Németország keleti és déli katasztrófája után minden eldőlt. Amerika akkor lépett be a háborúba, amikor az már eldőlt, csak, hogy kivegye a részét belőle. Különben az oroszok többet vettek volna el.

Az erkölcsösséggel kapcsolatban nem tudok válaszolni. Az erkölcsöket a győztesek írják, mint ahogy az Egyesült Államok csinálja manapság.

HH: Mik az érzéseid Németország azon próbálkozásával kapcsolatban, hogy megszállja Oroszországot?

HV: Csak egy további - provokatív - kérdéssel tudok válaszolni. Ha a németek nem támadják meg Oroszországot - lett volna Európában kommunista diktatúra? Ha Sztálin tudott a német próbálkozásokról, miért nem reagált olyan sokáig? Hogy legyen elég oka, hogy teljes erővel támadjon, és egyesítse a sok nép lakta államát? Katonailag ez nyilvánvalóan nagy hiba volt.

HH: Mik az érzéseid Németország a háborút követő kommunista Oroszország általi megszállásával kapcsolatban?

HV: Ebben a helyzetben nőttem fel, és örülök, hogy vége. De tanultam valamennyit oroszul és szeretem az orosz zenét.

HH: Mit gondolsz, Kelet-Németország számára jobb lett volna, ha a nyugat-európai nemzetek szerezték volna meg egész Németországot?

HV: Ha az oroszok szerezték volna meg egész Németországot, mi lettünk volna a haditechnikai ellátók, ha Nyugat-Európa, akkor lehet, hogy hatásosabban sikerült volna a Morgenthau-terv. De bárhogy is lett volna, ugyanúgy csak egy határvonal lettünk volna a két atomhatalom között - mint ahogy a kettéosztott Németország is volt.

HH: Ki tudnád fejteni az "At the Stake", a "Morgenthau" és az "In Ruinen" című dalokat?

HV: Az "At the Stake" egy példabeszédet fejez ki. Egy férfit mutat be, akit halálra ítélnek, mert az igazat mondja, miközben az emberek biztos távolból figyelik - névtelen, arctalan tömegként. Csak egy kisfiú fordul el ettől a kegyetlenségtől és igazságtalanságtól - és így ő tűnik az egyetlen emberi lénynek. Az instrumentális "Morgenthau" az azonos nevű tervre emlékeztet, ami Németországból újra egy agrárállamot akart csinálni. Végül a Marshall-terv mellett döntöttek, így arannyal fizették meg a lelkünket. De vannak lelkek, amiket nem lehet megvenni, és egy titkos Európa tovább él - ahogy az kifejeződik az "In Ruinen"-ben.

HH: Néhány régebbi interjúban kifejtetted a véleményed, hogy Amerika felelős azért, hogy Németországra hárította a bűnös szerepét. Hogy látod, igazságos az, hogy Németország vállaljon felelősséget, és szégyenkezzen a Holokauszt™ miatt, valamint azok miatt a politikai kivégzések miatt, amelyek a németek által megszállt területeken történtek a második világháború alatt?

HV: Mivel nem éltem abban a korban, igyekszem a lehető legobjektívebb maradni. Engem az foglalkoztat, hogy kiderítsem, mi okozza Németország önbizalomhiányát, ami - már a harmadik generációban - egy nagyon egészségtelen, az állandóan mentegetőző és képmutató államhoz vezetett. Nem akarok semmit sem hibáztatni, vagy igazolni, ami a múltban történt, de meg akarom találni a kiinduló pontot, amiből kifejlődhet egy új és egészséges nemzeti büszkeség - csak mert ez már a harmadik generáció, ami most felnő.

HH: A Föld minden népének történelmében találunk háborús bűnöket, ha elég mélyre tekintünk benne. Hogy érzed, Németország méltánytalanul viseli a stigmáját a második világháború során történt atrocitásokban játszott szerepe miatt?

HV: Ahogy mondtad, minden nemzet történelmében vannak ilyen dolgok, és nem kéne méltánosságról és méltánytalanságról beszélnünk, mivel ez szubjektív. A cél, hogy a jelenre és a jövőre fókuszáljunk, hogy túllépjünk a stigmákon - ha megérdemeltük, ha nem.

HH: A trilógia után nemrég kiadtatok egy "Herbstgewölk" című albumot. Elmagyaráznád a "Herbstgewölk" jelentését?

HV: A "Herbstgewölk" annyit jelent, hogy "Őszi Felhők". Az augusztus (45) még nyár, de rövidesen az ősz követi. Ez az "ősz" a hidegháborút jelképezi, amit a lehetséges nukleáris tél követ. Az ősz egyik jellegzetességei a felhők, ami tökéletes kapcsolatban áll a gombafelhőkkel. A kifejezést a "Menschliche Trauer" című Georg Trakl versből vettem, ezt belevettem az "Opfergang" című számba. Ez a vers az ösztönös félelmet írja le, amit egy város lakói éreznek, mielőtt valami szörnyű történne.

HH: A "Herbstgewölk" a Hiroshima és Nagasaki elleni bombázásról szól. Mi inspirált arra, hogy ezt a történelmi eseményt válaszd zenéd alapjául?

HV: Ez nem egészen igaz. Az "Orders" című dal szól Hiroshima és Nagasaki bombázásáról, a bombázópilóták szemszögéből. Ez a taktikai bombázás ellentmond Amerika önjelölt önzetlen és humanitárius megmentői szerepének. De az album maga a második világháború utolsó hónapjainak nukleáris versenyéről szól. Oroszország és Amerika nyilvánvalóan benne volt, de Németország is sokkal több figyelmet fordított erre a témára, mint azt legtöbben hinnék. Eltekintve a rakétafejlesztéstől és a nehézvízért Norvégiában folytatott katonai akcióktól, sok információ jutott napvilágra. Kérdés: mi lett volna, ha Németország építi meg először a bombát? Mi lett volna, ha Heisenberg tudta volna, hogy az urán kritikus tömege sokkal alacsonyabb a becsültnél?

HH: Nagasaki és Hiroshima bombázása volt az a katonai akció, ami egy nap alatt a legtöbb életet követelte történelmünk során. Hogy érzed, tudva, hogy a bombázás Japán kapitulálását jelentette, indokolható volt-e ekkora erő bevetése?

HV: Nem, semmiképpen. Csakúgy, mint Drezda esetében, nem volt ok arra, hogy katonai célokért ennyi civilt megöljenek.

HH: A ruandai háború, ami egy egynapos népirtássá torlódott össze, a második leghalálosabb nap az emberi történelemben, amit csak a Japán elleni atombombatámadás szárnyal túl. Miért gondolod úgy, hogy a ruandai népirtáson túlléptünk, míg az az atombomba Japán elleni bevetése történelmi mérföldkő?

HV: Úgy gondolom, a ruandai konfliktust sokkal jobban megvitatták már, mint a Japán elleni atomtámadás részleteit, amiket mindig is igyekeztek elrejteni előlünk, vagy egyszerűen csak igazoltnak tekinteni.

HH: Az atombomba használata indította el a fegyverkezési versenyt Oroszország és a keleti tömb, illetve Amerika és a nyugat-európai nemzetek között. Mik az érzéseid a fegyverkezési versennyel kapcsolatban, illetve hogyan inspirálta ez a "Herbstgewölk" zenéjét?

HV: A Harmadik Birodalom utolsó napjainak nukleáris versenye vezetett el közvetlenül a katasztrófához Japánban és a hidegháborúhoz rögtön ezután, mert az amerikaiak és az oroszok megszerezték a németek összes tudását a csodafegyverekről és az atomtudományról az archívumokból, illetve a német tudósoktól, ami végül képessé tette őket nagy hatótávolságú rakéták építésére. A sorok között felmerül a kérdés, hogy az emigrált tudósok miért működtek csak úgy együtt az amerikaiakkal (és az oroszokkal)? Természetesen ők is be akarták fejezni a háborút, de tényleg feltétlenül szükség volt azokra az atombokbákra a háború befejezéséhez? Nem látták tisztán, hogy az USA - kezében azokkal a félelmetes fegyverekkel- lesz így a következő hódító, ami még ma is igaz?

HH: Ki tudnád fejteni a "Prophecies", a "Descent" és az "Orders" című dalokat?

HV: A "Prophecies" a végső reményről és átokról szól, Norvégiáról és a nehézvízről. "Descent" a kritikus tömegről, az elvesztett versenyről és a mesterséges napról szól. Az "Orders" pedig egy lányról, aki Hiroshimában csak egy árnyékon hagyott maga után néhány lépcsőfokon.

HH: A Darkwood mindig is egyemberes projekt maradt, olykor vendégszereplőkkel. Vannak terveid a felállás bővítésére?

HV: A zenével kapcsolatos minden irányítást meg akarok tartani magamnak, ezért zenélek csak vendégzenészekkel, akik olyan hangszereken játszanak, amiken én nem tudok. Ők mindig élvezik a felvételeket velem, de még a legtürelmesebbek se bírnák ki mellettem, amíg eldöntöm végre, hogy felvegyek egy új akusztikus albumot. Néha kiadok közben kísérleti albumokat is, témától függően. Sokszor még ugyanahhoz a hangszerhez is külön zenészek lépnek fel, mivel minden ember más személyiséget ad bele a zenébe, ami etáltal gazdagodik. Persze sok tinédzser jobban kedvelné a négy fiús felállást sok-sok élő koncerttel meg poszterekkel, de ez az, amit én nem adhatok meg.

HH: Te vagy a Darkwood egyetlen zeneszerzője?

HV: Én vagyok a zenék egyedüli szerzője, továbbá a szövegeket is én írom, kivéve ha verseket használok fel. Mindig igyekszem rég elfeledett, de brilliáns verseket találni, hogy új fényt vessek a munkáikra. Az egyik általam kedvelt költő például azt magyarázza egyik versében, hogy ötven éven belül elfelejtik. Nos, nem.

HH: Hogy megy nálad a kompozíció felépítése? A zenével, a szöveggel, vagy az ötlettel kezded?

HV: Általában a zenével kezdek, néhány akkorddal, egy dallammal, ami csak úgy eszembe jut, mikor gitározom, vagy akár éjjel amolyan félálomban. Aztán megírom a dalra a szöveget. Az CD témája már mindig előre megvan.

HH: Meg tudsz nevezni néhány művészt, írót vagy zenészt, aki téged, vagy a Darkood zenéjét ihlették?

HV: Ez a kérdés mindig nehéz, hiszen olyan sokan vannak, és olyan gyakran változnak. Néhányat megnevezek azért, véletlenszerű sorrendben: Friedrich Nietzsche, Oswald Spengler, Ernst Jünger, Hermann Hesse, Otto Dix, Max Ernst, Hermann Hendrich, Gerhard Schumann, Karl Bröger és Georg Trakl.

HH: Lesz valaha lehetőségünk arra, hogy lássuk az USA-ban élőben játszani a Darkwood-ot?

HV: Fogalmam sincs. Nincs túl sok neofolk fesztivál az USA-ban, és az én időm is korlátozott. Talán egy nap, ha meglátogatok néhány amerikai zenészt, akiket Németországban ismertem meg.

HH: Végül, tudom, hogy ez egy rettentően hosszú interjú volt; van valami, amit búcsúzóul mondanál?

HV: Két idézettel búcsúznék, az egyik Németországgal, a másik a szenvedéllyel kapcsolatos:

"No nation but the German feels so much the value of all other nations, and thus is not accepted by the others, just because of this flexibility. The other nations are right: One nation that is anxious to please everybody earns disrespect." - Georg Christoph Lichtenberg

“Ha hajót akarsz építeni, ne hívj össze embereket, hogy tervezzenek, szervezzék meg a munkát, hozzanak szerszámokat, vágjanak fát, hanem keltsd fel bennük a vágyat a nagy, végtelen tenger iránt.” - Antoine de Saint-Exupéry