Az egyes zenei stílusok úgy jönnek divatba (majd később úgy mennek ki belőle) akár a bizonyos öltözködési szokások. Pár éve lehettünk szemtanúi a hardcore látványos betörésének hazánkba, ami jelentősen megnövelte a fültágítós, piercelt-tetovált "hárdkórosok" számát. Nemrég támadt fel a Rockabilly, ami magával hozta az ún. oldschool motívumokat mind a ruházat, mind a tetoválás terén (biliárdgolyó, fecskék, dobókockák, cseresznye, etc.). Kezd feltörni a horrorpunk is, illetve a kiöregedett skinhead szubkultúrát és zenét kezdi felváltani a hatecore, azaz ns hardcore. Ó, és ne felejtsük el a közelmúlt nagy találmányát, az emo-t. Nem is tudom már melyik év volt az, amikor hirtelen minden második lánynak fekete, félarcot takaró haja lett.

Mindig azon tanakodtunk, mi lesz a következő dolog ami divatba jön, de legvadabb képzelgéseinkben sem gondoltunk arra, hogy ez lehet egyszer az industrial is.
Legyünk őszinték, Magyarországon Industrial szcéna nem létezik. Van nagyjából 2-3 szórakozóhely ahol ismerik a Combichristet, a Hocico-t vagy a Wumpscutot. Ha száz embert megkérdezünk, talán 5 lesz aki hallott már az industrialról, és mindössze kettő-három, aki hallgatja is. Míg Németországban (amit nyugodtan nevezhetünk az industrial bölcsőjének) egy Funker Vogt koncerten ezrek tolonganak, nálunk alig keltette fel 70 fő érdeklődését.

Ennek persze vannak előnyei. Kellemes érzés úgy lemenni egy szórakozóhelyre, hogy mindenkit ismersz, mindenki a haverod. Újra és újra ugyanazokkal az arcokkal együtt bulizni, és örülni az új electroheadeknek. Én főleg a Gyár-ban tapasztaltam ez a közvetlen, családias hangulatot. Itt vadidegenekből lesznek percek alatt haverok, a DJ-k együtt buliznak a többiekkel, és rengeteg olyat tapasztaltam amit más szubkultúrákban, más szórakozóhelyeken nem.

Annak hogy az industrial ennyire underground, persze vannak hátrányai is. Mégpedig pont ez. Hazánkban az industrial nem biznisz, ezért látunk olyan ritkán nagy industrial bandákat a mi színpadjaikon. Egyrészt mert nem éri meg, másrészt mert egy olyan együttesnek ami tomboló ezrekhez szokott hozzá, valóban igazán lehangoló egy nappali méretű helyiségben koncertezni, pár zombiszerűen lézengő gótnak. Erre a fajta zenére nálunk egyszerűen nincs igény. Illetve elenyészően kicsi.

Többek között ez az oka annak is, hogy míg egymást érik a rocker boltok, és bármelyik aluljáróban lehet Tankcsapdás pólót venni, nincs Magyarországon egyetlen hely sem, ahol industrial - ebm - cyber jellegű ruházathoz lehet jutni. Gondolok itt főként az együtteses pólókra. Mert oké, láncos nadrágot meg platformot lehet venni. Méregdrágán persze. Illetve sznobgót boltokban katonai nadrágot háromszoros áron. De hát aki ennyiért megveszi az meg is érdemli.

Lezárva ezt a gondolatmenetet, az industrial Magyarországon egy erősen underground, alig létező szcéna.

Ennek azonban minden bizonnyal most vége lesz, hiszen azzal, hogy a Combichrist lesz a Rammstein előzenekara, hatalmas hírnévre fognak szert tenni itthon. Az egyedi megjelenés és az újszerű, eddig ismeretlen hangzás rengeteg embert fog arra ösztönözni, hogy megnézze mi is ez.

Az emberekben pedig van egy olyan önellentmondásos ösztön, hogy szeretnek tartozni valahova, de ugyanakkor szeretnek különbözni is. Egy alig létező zenei szcéna ideális hely lesz az ilyen emberek számára.
Tehát a közeljövőben az industrial szcéna meg fog telni fiatalokkal. Ez persze csak egy jóslat, lehet hogy valamiért ez sosem lesz "trendi", de én mégis azthiszem hogy március 16 után lényegesen electroheadet fogunk látni az utcákon, de főleg az electroindustrialt játszó szórakozóhelyeken.

Baj ez?

Igen, mondják sokan, mert ezek pózerek.

De nincs feltétlenül igazuk. Pózer az, aki másnak mutatja magát, mint aki. Anno mikor deszkáztam, azt hívtuk pózernek, aki csak a hóna alatt vitte a gördeszkát, de ráállni se tudott. "Mutass valamit" - mondtuk, és egyből kiderült ki a pózer.

A zenei stílusoknál ezt már nehezebb eldönteni.

Hogy mondod meg valakiről, hogy ő tényleg szereti a Wumpscutot, vagy csak úgy kiírta, meg felvette a pólót hogy "trú indusztriálos" legyen?
A fiatal lányok életének képezi központi témáját, hogy ki a pózer, meg ki a trúbb. Érdekes módon ez a téma a férfiakat kevéssé foglalkoztatja, mint ahogy az is, ha valakinek ugyanolyan a cipője.

Mindenesetre én azt mondom, az industrial szcéna vérfrissítése jól fog jönni. A megnövekedett közönség több nagy előadót is hazánkba hívhat, és kicsit felpöröghet ez az évek óta (évtizedek?) egyhelyben ücsörgő szubkultúra.

Azzal meg, hogy ki a pózer, egyáltalán nem kell foglalkozni. Ujjal mutogatni, meg tesztelgetni a másikat hogy "trú-e?" meg főleg nem. Hagyjuk meg az efféle hülyeségeket a 14-16 éves kislányoknak, akiknek ez a legfontosabb az életükben.

A zene nem fogy el, és sokak nézetével ellentétben, semmit sem veszít az értékéből azáltal, hogy sokan hallgatják. Ha valaki pedig csak addig szeretett egy stílust vagy egy együttest, míg az underground volt, míg őt ez egyedivé tette, az volt a pózer.

Nem az aki élete első koncertjén vesz Combichrist pólót.