HTML

Bunker

Industrial, EBM, Electro-Industrial, Futurepop, Low Life - High Tech, Posztapokaliptikus-Posztnukleáris Cyberpunk blog egy atombunker mélyéről, amíg csak áll a világ... Utána meg főleg.

Friss topikok

Utolsó kommentek

Linkblog

STEREODEAD VOL. 1. - Bulit szervezünk! (szabadtéren)

2010.06.08. 15:28 :: Gabriel (B)

Úgy két hete, véletlenek sorozataként lekeveredtem valamiféle gót buliba, a Gyárba. Ott volt szerencsém találkozni Szőkével, akivel beszélgettünk egy keveset, aminek a vége az lett, hogy csaknem visszautasíthatatlan ajánlatot tett nekem. Konkrétan azt, hogy szervezzek bulit júni. 11-én pénteken, a Gyárban. Nos, én - anyagi okokból - még soha nem szerveztem bulit, de mindig is érdekelt a dolog, így megköszöntem a lehetőséget, és úgy döntöttem élek vele.


Így történt tehát az, hogy bulit szervezek a Gyárban. Azaz szervezünk, mert Solaris is besegít ebben-abban. A kisterem programját például ő szervezi, és a technikához is ő ért, szóval ez az ő asztala. Minden más szervezéssel kapcsolatos dolog az én dolgom.

A bulin Solaris fel is fog lépni I'Organic nevű projectjével, amit egyszer már láthattatok a Gyárban. Szerettem volna még meghívni -V.e.N.- -t is, egyrészt fellépni, másrészt DJ-zni, de sajnos nem ért rá.

Így a nagyteremben Dorn, Firen_Aggonix illetve Gabriel (azaz én) fogják a gépzajt szolgáltatni. A kisterem Folken és Solaris területe lesz.

Ja. És ha jó lesz az idő - amit nagyon remélünk - a nagyterem kiköltözik szabadtérre. Jelenleg mindet így szervezünk. Lesz továbbá projektor, kaja(!!), fáklyák, alulöltözött cybergoth lányok, és természetesen agyszaggató elektronikus zenék. Gyertek el, mindenkire számítunk.

És mégvalami. Ha egy ügyes fotós, fasza géppel jönne fotózni, az írjon nekem, és felrakom vendéglistára.

Illetve bármi mással kapcsolatban is írhattok nekem vagy ide: http://www.ld50.hu/users/Gabriel

Vagy a stereodead(kukac)gmail(pont)com -ra.

Bármi kérdésed, problémád, kívánságod van, írj bátran. Alapvetően az a hozzáállásunk hogy az elektronikus zenét és közönségét sokkal jobban szeretjük a pénznél és a faszkodásnál, szóval megoldunk bármit ;)

És végül itt egy videó, amit tegnap dobtam össze, abból az okból, hogy aki nem vágja ezeket a stílusokat, kapjon egy kis ízelítőt abból, hogy mire számíthat az első STEREODEAD bulin. Szóval terjesszétek ezt a videót, linkeljétek, küldjétek el barátoknak-ismerősöknek, hátha kedvet kapnak a dologhoz. Ráférne egy kis vérfrissítés erre a szcénára.




Myspace
-n meg jelöljetek be.
 

4 komment

Címkék: zene youtube programajánló koncert videó buli gyár electro industrial gabriel ebm buliajánló aggrotech electroindustrial electro industrial dorn firen aggonix saját cucc stereodead

A bejegyzés trackback címe:

https://bunker.blog.hu/api/trackback/id/tr202065871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

forkle 2010.06.09. 09:25:09

jó bulinak ígérkezik, főleg h szabadteres lesz (ilyen asszem utoljára még a contrast festen volt)
és ha már dnb, akkor counterstrike-ot a népnek :D

melinda sixx · http://melindasixx.blog.hu 2010.06.12. 07:24:04

hú bazz,ez nagyon jól sikerült. iszonyat tetszett,ilyen még sokat csinálj,nagyon jó. képeket meg délutánra megkapod,ha nem akkor lehet egy kívánságod. :D

L4c33_Cy83r574r · http://www.cy83rr4d10.com 2010.07.13. 19:49:53

kiraktam a 17-edikei gyáras Sound Pressure V flyerjét meg ajánlóját www.cy83rr4d10.com főoldalára. Remélem sokakat sikerül lecsábítanotok, nehogy téged kelljen püföljelek egész este:P
süti beállítások módosítása